2025.10.14. (kedd)

Bohócorrot mindenkinek!

Bohócorrot mindenkinek!

Dátum:

A nem elvakult Kálmán Imre és operett rajongók csak akkor fogják élvezni a Szigligeti Színház Cirkuszhercegnőjét, ha elég nyitottak a groteszk, a paródia és a színpadi karikatúra iránt. Így is lesznek félresiklott poénok, de a Lugosi-Mészáros duó miatt várják ki a végét.

Lehet, hogy a Cirkuszhercegnő Kálmán Imre legtöbbet játszott operettje, de története és betétdalai alapján feltételezhetjük, hogy hamarosan elveszti ezt a rangját. Egyszerűen azért, mert szűk száz esztendő távlatából értelmezhetetlenek a szereplők és a helyzetek. A dalok pedig oly harmatosak, hogy szerintem évtizedekkel ezelőtt is fizetni kellett a suszterlegényeknek egy-egy dallam megtanulásáért.

A szolnoki nézőknek viszont szerencséjük van, hogy ezt a védhetetlenül elavult és unalmas darabot olyan rendező vette a kezébe, aki minden körülmények között szórakoztatni akarja a nézőit. Radó Denise így telepakolta a Cirkuszhercegnőt meglepő mutatványokkal, elképesztő gegekkel, szórakoztató illetve néhol védhetetlen poénokkal. És még csak arra sem ügyelt, hogy a legszebbnek gondolt szerelmi duettek közben ne legyen néhány remek fricska a háttérben, amin legalább nevetni lehetett. Nem szeretném lelőni a poénokat, de a hatalmas torta, a lufitól beszívó énekesek, a külön életet élő kőszobrok mind-mind azt a célt szolgálják, hogy ha már meg kell néznünk ezt a darabot, akkor legalább legyen egy jó esténk.

Jánoskúti Márta jelmezei ismét minőségi anyagból készültek, és nemcsak szépek, de olykor rá is tesznek egy lapáttal a karikatúrára. A kilenc fehérruhás tiszt némelyikén úgy áll a sapka, mintha a Keleti pályaudvar hordárjai kaptak volna kimenőt, Karczag Ferenc cirkuszigazgatói jelmeze pedig Leó és Fredet idézik. A táncos fiúk testhez simuló ruhái pedig arra engednek következtetni, hogy a Cirkuszhercegnőből mindenki viccet próbált csinálni.

Egyedül talán a premier primadonnája nem, akinek halovány énekhangjában az volt a legjobb, hogy legalább nem zavart bennünket a körülötte zajló poénok élvezetében. És, akit Kertész Marcella a másodhegedűs női főszerepben ismét leiskoláz nemcsak hangban, de játékban és táncban is.

A legjobbak azonban Mészáros István (Pulcher) és Lugosi Claudia, akik a kvázi harmadik felvonásban minden szenvedésért kárpótolnak. Az operett egyvelegük pedig parádésan bizonyítja, hogy szegény Kálmán Imrének erre a darabra egyetlen jó puskapora sem maradt. De figyelmet érdemel Dósa Mátyás és Ónodi Gábor bohóc párosa is, ahogy a három gyerekszereplő közül Lukács Istvánt – az egyetlen kisfiút – is ki kell emelni lelkesedése okén.

Nem tudom persze, hogy mi volt ezzel a darabbal és főleg a rendezéssel Radó Denise célja. A darab ugyanis csapnivaló, a rendezés és a társulat viszont rettentő szórakoztató. Így mindenkinek azt javasolom, hogy piros bohócorral üljenek majd be a nézőtérre, ezzel is figyelmeztetve a többieket, hogy a szolnoki Cirkuszhercegnő csak akkor működik, ha a közönség is részese a játéknak. Menjenek, nevettessenek és nevessenek, az alapanyagot, a nagyoperettet meg felejtsék el!

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Elragadó mozdulatok

Kevés olyan megyeszékhelye lehet az országnak, ahol rövid időn belül négy kortárs képzőművészeti kiállítás is nyílt. Félek, mégsem ez lehet az oka annak, hogy az egyébként elsőrangú Pribojszki Zsófia tárlaton vasárnap délután még teremőr sem volt az Agóra remek kiállítóterében.

Többgenerációs életérzés tartalommal

Nem koncert- vagy imázsfilm, és a történet sem egy dramaturgiai szálon fut. Amolyan patchwork, amiben a szkeccsek résztvevői csak a legutóbbi VOLT fesztivál Wellhello koncertjén futnak össze. Köztük a Szigligeti Színház színésznője, Molnár Nikolett is, aki az egyik sztori fontos szereplője.

Innen mesélek

Ez egy rendhagyó kiállításajánló, hiszen a szerző a maga által összeállított, június 10-től egy éven át látható szolnoki színháztörténeti kiállítást ajánlja a nagyérdemű figyelmébe. Az "Innen mesél nektek..." című tárlat egyrészt épület-, másrészt társulattörténet. A Szigligeti kép lépcsőházában.

A mi rémünk is

A Martfűi rém kicsit a miénk is. Így nem is kell csodálkozni azon, hogy a Tisza mozi szinte teltházakkal vetítette egész hétvégén. Akinek örömet okoz, hogy szolnoki utcák tűnnek fel egy filmben, vagy szereti az igaz történeteken alapuló meséket, netán csak a jó thrillereket, ne hagyja ki.