2025.12.1. (hétfő)

Falra hányt mocsok

Falra hányt mocsok

Dátum:

Lehet az a kiinduló álláspont, hogy a kezüket letörnénk, meg az orrukkal radíroznánk le a falra festett mocskukat. Vagy az, hogy valamit tegyen a rendőrség, ha már a kár mértékétől függően 1-8 évre lehetne bevarrni az alkotókat. Meg az is, hogy ami művészi, annak helye lehet, de nem akárhol.

Akinek a tulajdonában tettek már kárt festékszórós hülye gyerek, az minden bizonnyal az első megoldást preferálná, elborult pillanatában akár a kiskorú bántalmazását vagy a garázdaság tényállását is vállalva. Ami alapvetően érthető is, hiszen a házak falainak összefirkálása nem más, mintha mondjuk, bedobják az ablakunkat, letörik az ablaktörlőnket, szétszórják a kukánkat, vagy az ajtónk elé vizelnek. A magántulajdon megsértése, aminek tiltása azért egy elég régi alapjog.

Minden bizonnyal sokakban él olyan élmény is, amikor középületeken, szobrokon vagy műemlékeken virított oda nem illő felirat. Emlékezzünk csak a Kossuth téri kislány szobrára, amit nem sokkal a felállítása után sikerült összefirkálni. Vagy legutóbb az új fővárosi metrószerelvényre, aminek az ablakát még azelőtt karcolták össze, hogy forgalomba állt volna. Azt hiszem, ilyenkor joggal kiállt mindenki első felindulásában rendőrért, aztán a következő pillanatban belátja, egyenruhásaink ennél kisebb problémát sem tudnak megoldani. A BTK-ban lefektetett büntetési tételek pedig a vicc kategóriájába tartoznak, és per pillanat az adócsalók, asszonyt verők, kartelezők és megvesztegetők megfélemlítésével egyenértékű sorok.

A világot járva bárki beláthatja, hogy a Szolnokon tapasztalható graffitizés nem egyedi eset. Ahogy azt sem nehéz belátni, hogy a művészi vagy jópofa graffitizés és az értelmetlen firkálás között könnyű különbséget tenni. Művészi, megőrzésre vagy legalább lefotózásra érdemes graffitivel Szolnokon azonban még nem találkoztam. Jópofa alkotás itt-ott feltűnik. A szolnoki alkotások 99%-a viszont hülye gyerekek társasjátéka, amit idővel talán kinőnek. Mert a csak a többi graffitis számára érthető tag-ek, az alsó tagozatban sem értékelhető rajzkezdeményezések csak szégyent hoznak erre a műfajra. Mint, amikor valaki tízezer ember előtt hegedül, miközben mindenki tudja, melyik zeneakadémiai tanársegéd játszotta fel a dalokat.

Bosszantóan elhanyagolt, felújításra szánt felületeken kritikai éllel bíró üzeneteket, karikatúrákat, művészi rajzokat elhelyezni, az lenne valami. Csak hát az ilyesmihez több kell, mint egy spéci festékszóró vagy filc, amit apa-anya pénzéből veszünk meg. Az ilyesmihez már gondolatok, némi előképzettség és tudásanyag is szükségeltetik. Viszont, aki ilyesminek a birtokában van, az már pontosan tudja, miért nem tesz kárt más tulajdonban, az már olyasmit alkot, ami miatt nem kell patkány módjára elbújnia, hanem akár a nyilvánosság előtt is vállalhatja. Na, ez az, ami a szolnoki, önmagukat taggereknek gondoló, festékes kezű garázdáknak egyelőre nem megy.

Így Szolnok nem tehet egyebet, mint reménykedik. Vagy elfogy a festékre szánt pénz, vagy végre becsuknak az ilyen anyagokat áruló boltok, netán feltűnik néhány igazi tagger, akit követhetnek a gyengébb képességűek. Amíg ez nem történik meg, legalább közpénzből ne finanszírozzunk graffitisnek beállított pótcselekvéseket!

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

25 évünk elszelelt

Ismerős arc tűnik fel az utcán. Nézzük egymást, aztán továbbmegyünk. Igen, mintha ő lett volna. Aztán péntek délután, a 25 éves osztálytalálkozón kiderül, valóban ő volt, ő is megismert, csak hát nem olyan egyszerű negyedszázad után folytatni. Alkalom kell hozzá.

Pikólandi minták

Szolnokon sem az a fő feladvány, hogy feltaláljuk a spanyolviaszt, hanem az, hogy a máshol alkalmazott jó ötleteket adaptáljuk. Például az önkormányzat és a lakosság kapcsolata, azaz a lakossági tájékoztatás tekintetében. "Józsefváros mélyén, hol a házak összebújtak" lehetne tanulni.

Ki, kicsoda?

A kérdés Szolnok város jelenlegi képviselőtestületére vonatkozik, de feltehetnénk akár úgyis: ki, kivel van? Netán volt vagy lesz. Hároméves a mostani testület, de születésnapi tortával csak a kormánypárti képviselőknek van okuk ünnepelni. Profi módon írták át a választói akaratot.

Nettelen világ

Olykor belefutok az egyik nagy mobilszolgáltató reklámjába, ami büszkén hirdeti, hogy már nem is internetet, hanem egyenesen szupernetet kínálnak. Én meg nézek ki bután a fejemből, mert megint úgy érzem, hogy vagy átvágnak, vagy nem ugyanabban az országban élünk.