Nem tudom, mennyit érhet az a 39 kép, amelyeket a városban és a megyében élő műgyűjtők kollekcióiból válogattak össze erre a kiállításra. Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, a piaci értékük töredékéből gazdálkodik és rendez kiállításokat évente a Szolnoki Galéria. Persze itt most nem az ár számít, csupán érzékeltetni szeretném: az ismeretlen rendezőknek köszönhetően ismét nem mindennapi tárlat látható Szolnokon. Amihez esetleg azt is érdemes hozzátenni, hogy mondjuk Ámos Imre legutóbbi fővárosi kiállítása előtt sorok kígyóztak. Azaz a siker nem a falakon sorakozó anyagon múlik.
Nem műértőként nézve a tárlatot, találtam néhány igazi meglepetés. Mondjuk a Szolnokhoz sok szállal kötődő Aba-Novák Vilmos két festménye, a Lacikonyha és a Zsögödi táj esetében. Ha nem lenne ott az alkotó neve, sem a témaválasztás, sem a kidolgozás alapján, avatatlan szemlélődőként nem mondanám meg, hogy ugyanattól a kéztől származik a két kép. De ugyanezt mondhatnám a nagybányai művésztelep meghatározó alakjának, Iványi Grünwald Bélának Legelésző lovak és Buranc című festményeiről is, vagy éppen a szintén városunkhoz kötődő Fényes Adolf kiállított munkáiról. A Levétel a keresztről és a Pulykák című képek valószínűleg az életmű két különböző korszakában születtek. Nem tudom.
Ahogy vasárnap délután a festmények előtt magányosan ácsorogva annak is utána kellett néznem, vajon Szlányi Lajos Tisza-part című, gyönyörű kis festményén valóban Szolnokot, esetleg a Scheftsik- vagy a Hungária-malmot látom-e. Aztán hála a kiállításra magammal vitt – nálam többet tudó – okostelefonnak, csökkenthettem hiányosságaimat. Most már tudom, a Szolnoki Művésztelep egyik alapítójáról és élete végégi törzstagjáról van szó. Sőt, ez a tiszai tájkép sem véletlen, hiszen Mihalik Dániellel és Olgyai Ferenccel ők alkották a szolnoki tájképfestő triászt.
Bevallom, szintén csodálkozva álltam Borbereki Kovács Zoltán két, egymástól távol elhelyezett képe előtt. A Kettős portré és a Női fejek napraforgóval nem csupán különlegességükkel bűvöltek el, de azzal is szembesítettek, hogy a bennem eddig szobrászként élő alkotó festőnek is egészen kiváló volt. Persze, mindezt illene tudnom, ha már képzőművészeti tárlatra indulok. Igaz, ebben az esetben kicsit nehezíti a felkészülést, hogy a kiállítók névsorával sehol se lehet találkozni.
Ahogy a korábbi hasonló kiállításért lelkesedtem, úgy ettől is teljesen fel vagyok dobódva, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen és nézze meg. És ezért még szabályszegésre is hajlandó vagyok. Ugyanis a tiltás ellenére fotóztam a kiállításon. Mert különben a fejemben lévő emlékeken kívül semmit nem hozhattam volna magammal, maximum a 300 forintos belépő fecnijét.
Nem akarok én senkivel se összeveszni, senkit megbántani és okoskodni, de ide kell illesztenem: legyen bármilyen jó a kiállított anyag, magában ez kevés. Mert milyen jó lenne egy kettéhajtott A4-es ismertető, mondjuk címlapján Szlányi képével. Vagy minden kép mellett egy-egy félbehajtott A4-es, rajtuk pár szóval a festőről és a képről. Vagy mondjuk négy kiválasztott festmény reprodukciója képeslapként, ami akár belépőként is szolgálhatna. Hátulján esetleg honlap címmel, netán QR-kóddal. Még akár úgy is, hogy mondjuk, 500 forint lenne a belépő.
