A Jubileum tér sarkán álló, földszint plusz kétemeletes tömb minden ízében illeszkedik a környék épületeihez. Egyrészt ott virít a bejárata felett a MÁV jelképe, a szárnyas kerék, és a szomszédságában is fontos vasúti épületek állnak. Másrészt küllemében ugyanolyan stílusú, mint az 1975 óta létező téren körbenézve bármelyik vasbeton épület. Emiatt is gondolhattam, hogy a hivatalosan a Jubileum tér 1/a. szám alatt található csomópinti művház – ma Szolnok legrégebbi, ráadásul leghosszabb ideje ugyanabban az épületben működő kultúrháza – egyidős a vasútállomással. A valóság azonban nem ez, bár sok kétségem nem fér ahhoz, hogy ennek is el kellett volna készülnie a város alapításának 900. évfordulójára, az új állomás átadásának idejére.
Merthogy ezt az annak idején kifejezetten modern, és szerintem a mai napig is praktikus beosztású épületet a vasutasok kárpótlásul kapták a hetvenes évek közepén. Mégpedig az 1928-ban épített, és 1934-ben kibővített Szolnoki MÁV Mozdonyvezetők Otthonáért cserébe. Az az épület az átadásakor a Horthy Miklós út 47. szám alatt, beontásakor viszont már a József Attila út 47. számnál állt. Szanálására a 4-es főút szélesítése miatt került sor, valamikor a hetvenes évek első felében. Egy 1975-ben kiadott – tehát egy-két évvel korábban rögzített – Szolnok térképen ugyanis még jelölik az épületet, amiben akkor Utasellátó is üzemelt. A régi térkép alapján úgy tippelem, hogy nagyjából ott állhatott, ahol ma a belváros felől érkezve a József Attiláról a Jubileum tér felé jobbra kanyarodunk.
A régi épületből egyébként csak az az emléktábla maradt meg, ami az építéshez adományokkal hozzájárulók nevét őrzi, és jelenleg a csomóponti művelődési ház előterében található. Felső soraiban a MÁV 1928-as vezetőségének neveit olvashatjuk, akik akkoriban nem szimplán elnökök és igazgatók voltak, hanem a cég első embere például államtitkár, közvetlen beosztottjai pedig kormányfőtanácsos és miniszteri tanácsosok. De természetesen Almásy Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye főispánja, Alexander Imre alispán és Dr. Tóth Tamás, Szolnok rendezett tanácsú város polgármesterének neve is olvasható 145 olyan személy társaságában, akik vasúti dolgozóként megtehették, és fontosnak is tarthatták, hogy egy kultúrház felépítését adományaikkal támogassák. A lebontott épülettel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az ötvenes évek elején ott alakult meg a mai Tisza Táncegyüttes jogelődje.
Azt sajnos nem tudom, hogy a kárpótlásul építendő művelődési ház helyét mikor jelölték ki. Amint azt sem, hogy a vasutasoknak miként sikerült elérniük, hogy a járműjavító művelődési háza mellett egy új kultúrházat is kapjanak Szolnokon. Az új művházról szóló döntés születhetett a főút szélesítésének tervezésekor – aminek nemcsak a József Attilán, de a Baross utcán is sok régi ház esett áldozatául -, de az új vasútállomás és a Jubileum tér felvázolásakor is. És persze az sem zárható ki, hogy ez a kettő valahol keresztezte egymást, amint az sem, hogy az akkor már a szakszervezetre tartozó ingatlanügyet csak később rendezték.
Mindenesetre valahol láttam olyan fotót, amin az épület váza már 1975-ben is áll. Azonban mint kiderült, a közel félezer négyzetméteres épületet csak az 1977. évi Vasutasnap tiszteletére avatták fel. Először a szakszervezet Vasutas Klubként, két évvel később viszont már művelődési házként működtették, bekapcsolva Szolnok kulturális életébe. A magam részéről, a nyolcvanas évek közepétől, az épület földszinti termében rendezett diszkókra, illetve a másodikon tartott színházi előadásokra emlékszem. Például itt láthattam Haumann Péter előadásában Szókratész védőbeszédét.
Az épület egyébként az elmúlt egy-két évben, mintha új életre kelne. A szerintem rendkívül jó beosztású házban legalább négy olyan terem található, ami klubhelyiségként vagy próbateremként is működhet, illetve összenyitva a folyosókkal a tavaszi és őszi vasútmodell kiállítás fogadására is alkalmas. Működik benne egy pici könyvtár is, baba-mama klubbal kiegészítve. Gondolom, a gazdasági kényszer miatt került valamikor a földszintjére egy kocsma, illetve a régi portásfülkébe egy taxitársaság diszpécserközpontja. Belülről kifejezetten jó állapotban van, ami persze nem zárja ki, hogy előbb utóbb kívülről is hozzá kell majd nyúlni, aminek esetleg a hátsó terasz lehet a nyertese. A legszebb része szerinte a felülről megvilágított lépcsőháza – benne a MÁV Járműjavító Férfikórusának tablói -, ami derékszögeivel néhol olyan, mint egy absztrakt festmény.
