Rajongója vagyok az olyan belvárosoknak, ahol egyáltalán nem vagy csak alig lehet autóval közlekedni, és a hangsúly a gyalogos és kerékpáros közlekedésen van. Azokat a belvárosokat, óvárosokat meg különösen szeretem, ahol az átlagosnál is több a közpark, a zöld pedig nem egy kipipálandó közfeladat, hanem funkcionális terület. Azt meg külön attrakciónak tekintem, ha egy belváros nem vagy nem elsősorban a turistáknak szól, hanem a helyben élőknek. Mert igazából ettől él.

Mindezek alapján Szolnok, a szememben, egy remek belvárossal büszkélkedhetne. Szerintem az utóbbi két és fél évtized egyik legjobb és legbátrabb döntése volt a Kossuth tér lezárása, és a két folyó illetve a Szapáry és Ady Endre utak által határolt terület forgalomkorlátozása. Ez volt ugyanis az első és legfontosabb lépés ahhoz, hogy olyan valódi belvárosunk legyen, amilyen Szolnokon soha nem volt. (A régi Kossuth tér visszasíróin pedig csak nevetni tudok, hogy elfelejtik az ott áthömpölygő 4-es bűzét!)

Kár, hogy a belváros megteremtéséhez nélkülözhetetlen következő lépések kimaradoztak. A Tisza-parti sétány és az alatta lévő ártér rendbetétele, a Rózsa-park kialakítása, a díszburkolatok, az utcabútorok kihelyezése, a régi lakóházak külső felújításának támogatása, az új szobrok felállítása, a Tiszai hajósok terének rendbetétele mind-mind fontos lépés a tökéletes belváros felé. Még akkor is, ha a magántulajdonú kereskedelmi ingatlanokkal való harácsoló kufárkodás, illetve a multik átgondolatlan városszélre csábítása megakadályozta és akadályozza, hogy a jórészt közpénzből elvégzett – imént felsorolt – beruházások termőre forduljanak. Leraktuk az alapokat egy jó belvároshoz, csak az életet nem tudtuk benne megteremteni.

És most úgy tűnik, hogy a következő időszak sem az előrelépésről, hanem inkább a hátrálásról fog szólni. Nem is értem, miért.

Többször leírtam már, hogy a Verseghy gimi előtti mobil útakadály aktív működtetésének kérlelhetetlen támogatója vagyok. Még akkor is, ha jelenleg lustaságból én is a gimi előtt kocsikázok.

Egy darabig hittem abban, hogy az egész belváros létét alapvetően befolyásoló, időszakos korlátozás csak azért szűnt meg, mert tönkrement a szerkezet. Aztán arra gondoltam, hogy a választás évében senki nem akarja a voksolók bajszát húzogatni, jobb a békesség, ezért nem javítják. Persze a korábbi forgalmi rendet rögzítő táblák fokozatos eltűnésekor már gyanút kellett volna fognom, hogy nincs szándék a régi rend visszaállítására. Most pedig, hogy a földbe húzott három bakból kettőt már le is csavaroztak, azt hiszem, kimondhatjuk: a belváros kialakítása megtorpant, sőt az eddig megtett úton vissza is léptünk legalább kettőt.

A város legnagyobb közparkján lényegében egy főút megy keresztül. Mintha a fővárosi Margit-szigeten szabadon át lehetne vágni. A közlekedés olykor – misék, esküvők, színházi előadások idején – kaotikus, sőt néha életveszélyes. A díszburkolat itt-ott rogyadozik. A Tisza-part egy autóút túloldalára került. Azaz lényegében levágtuk a belvárosról egyik fontos elemét – előnyét -, a hatalmas zöldterületeket.

Nekem van egy újabb álmom. Amiben nemcsak az szerepel, hogy a mobil útakadály újra működik a Verseghy előtt, így napközben megszűnik az átmenő forgalom. Hanem az is, hogy a Templom és a Szapáry úton, illetve a hidakon intelligens táblák vannak, amelyek jelzik az útakadályok állapotát, így segítve azokat, akik a belváros elkerülésével akarják annak fejlődését szolgálni.

Miért kell erről álmodoznom?