2025.11.30. (vasárnap)

Szomorú Tünde

Szomorú Tünde

Dátum:

És én is. Mert olyan jó lett volna csupa jót tapasztalni és írni Szolnok egykori legendás cukrászdájáról, a Szapáry úti Tündéről. De egyszerűen nem írhatok mást, minthogy foroghatnak a sírjukban az alapító Kádárok, és a későbbi Tündés dolgozók. Nekünk pedig csak a remény maradt.

A júliusi újranyitást követően egyszer már kifordultam a Tündéből, pedig esküszöm, a legnagyobb jóindulattal és reményekkel tele mentem be. Jóindulattal, mert a Tünde számomra kultikus hely, ami a hetvenes-nyolcvanas években, gyermekkorom nagybetűs cukrászdája volt a fagylaltjával, a gesztenyepüréjével, a süteményével és a hangulatával. Ahová aztán középiskolásként meg utána is zarándokoltunk, főleg, amíg bárzongorista is dolgozott ott. Persze, a rendszerváltás után megkopott a fénye, lettek nála jobb cukrászdák és kávézók a városban, de azért volt benne valami patina, ami még pár évvel ezelőtt is bevonzott néha. A 2013-as bezárás, majd az azt követő nyitás után nem tettem be oda a lábam. Ám most, hogy Lipóczki János, a Tisza Szállót egykor fényesen vezető vendéglátós lett az új bérlő, reménykedni kezdtem.

Ezért is adtam egy második esélyt a Tündének. De hiába minden elfogódottság, jó szándék és a jövőbe vetett hit, nem hazudhatok. Az újra kinyitott Tünde szomorú és vállalhatatlan.

Lipóczki úr arról beszélt a megnyitó után egy újságcikkben, hogy belsőépítészekkel konzultált. Nem akarom megbántani, de vagy kontárokkal beszélt vagy szimplán becsapták. Mert aki azt javasolta, hogy a hatalmas belmagassághoz igazodó tükrök fölé festményt helyezzen, a kecses térbe súlyos asztalokat zsúfoljon, közéjük pedig falusi lakodalmakat idéző, lepedővel borított kényelmetlen székeket tegyen, annak annyi köze van az enteriőrhöz, mint pestieknek a habos islerhez. Nehéz és giccses a tér, amin sokat ront a világítás nélküli sötétség, amit múlt pénteken délután tapasztaltam.

A belső hiányosságait persze felül lehetne írni, mondjuk a személyzettel. Ám a személyzet képességeiről sokat elárul a bejárat előtti krétafelirat: „Limonádé Ahogy Icu Likézi…” Forogjanak a fogaskerekek! Nekem sem sikerült elsőre megfejtenem. Mígnem a középiskolásokkal foglalkozó párom segített, hogy itt a like angol szót sikerült magyarítani Icuéknak. Na, a kiszolgálást is ezen a színvonalon sikerül művelni, amit – biztos, én vagyok a maradi – kikérek magamnak.

De akár itt fel is sikíthatnánk, hogy láttunk már lepukkant helyen béna kiszolgálással gasztronómiai és cukrászipari csodákat, tehát a Tündének sem kellene élből buknia. Ám mit gondoljunk arról a cukrászdáról, amelyik péntek délután 14 féle süteménnyel, nagyjából 100 szelettel és mondjuk, 10 féle fagyival támad ízlelőbimbóinkra? Amitől olyan üres pultok fogadnak bennünket az egykori legendás és mesterművektől roskadozó előtérben, mint egy menőbb erdélyi cukrászdában N. Ceausescu kondukátor idején. Csak azt nem írták ki, hogy mi sem hiszünk magunkban, azért nincs nagyobb kínálat.

Két és fél évvel ezelőtt azért zárt be a Tünde, mert az akkori bérlő minden igyekezete ellenére sem tudta kitermelni a városnak fizetendő bérleti díjat. Most két lehetőség áll előttünk. Lipóczki úr vagy nagyon jó kontraktust kötött a várossal, így akár nyalókát árulva is elketyeghet az üzlet, tehát a legendát lerombolják. Avagy mindaz, amit közel két hónappal a nyitás után a Tündében találunk, csak a múltra emlékeztetni akaró paródia, és pillanatokon belül valóban megnyílik az, amit fiatalabbként Tündeként, a város múltját szeretőként pedig Kádár cukrászdaként emlegethetünk.

Mondom, nem maradt más nekünk, csak a remény.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ajándékok a Zagyvából

A pulttól az utcára kígyózós sorokat elnézve, minden héten lehetne írni a Zagyva cukrászdáról, sokak számára a családi ebédek és ünnepek megkerülhetetlen pontjáról. Ahol nem ülnek a babérokon: hajtanak, gondolkodnak. És micsoda aprósütemény-sorozatot alkottak már megint?

Kellemes savanyúságos

A jó savanyúság olyan, mint a desszert - és fordítva -, lehet nélkülük is jót ebédelni, csak éppen nem érdemes. És miként jó desszertet, úgy jó savanyúságot is lehet otthon is csinálni, de bizonyos kivételektől eltekintve azt mondanám: minek, ha vannak profik. Például a szolnoki piacon.

Gyerekkorom sütijei újra

A Dózsa György utcában lévő Gourmand sütőház és kézműves cukrászda ismét rászoktatott gyerekkorom egyik kedvenc süteményére, a kozáksapkára, amit egyesek hólabdának neveznek. Ez épp oly lényegtelen, minthogy lagzis vagy falusi süteményeknek nevezzük-e a Gourmand csodáit.

Hó és vendég lenne jó

A Kossuth téri Adventi falut nem azért szeretem, mert a közterületi italozás lázba hoz. Még csak nem is az ünnepi hangulata miatt. Hanem mert Szolnok főtere ilyenkor valóban városi főtérré alakul, ahol találkoznak, megállnak, beszélgetnek a helyiek. A sült gesztenye és a helyi csokis azért hiányzik.