– Viszonylag rövid próbaidőszak után mutatják be a Vidám kísértetet. Azért összeáll az előadás?
– Most már nagyon kell, hogy közönség előtt is kipróbáljuk magunkat. A Vidám kísértet ugyanis egy klasszikus angol, társalgási vígjáték, nagyon izgalmas szöveggel, benne rejtett poénokkal, amiket el kell kapnia a közönségnek. Míg az Anconai szerelmeseknél nagyjából előre tudtuk, hol lesz nevetés, ebben sok mindennek kell összejönnie ahhoz, hogy éljenek a nem gatyaletolós poénok. Annak ellenére, hogy vígjáték, nem könnyű darab. Nekem például háromszor annyi szövegem van, mint az Anconaiban, és nem párbeszédes replikák, hanem sűrűn teleírt oldalak. Majd meglátják, hogy az első felvonást lényegében végigdumálom. Bevallom, hogy bár az előző évad végén már próbáltuk a Vidám kísértetet, majd most, az Anconai bemutatója után vettük elő újra, nekem olyan volt, mintha előröl kezdtük volna. Szinte semmi nem maradt meg az évad végéről. Szóval nem volt kis feladat ilyen rövid idő alatt összehozni.
– Madam Arcatit, a spiritisztát alakítja, amit annak idején a Vígszínházban Bulla Elma és Tábori Nóra játszott. Megnézte őket?
– Nem. Inkább magamból építettem fel a spiritiszta öregasszonyt, amit általában nálam idősebb színészek szoktak játszani. De nincs ezzel semmi baj, szeretem az ilyen szerepeket. Meg hát miért is ne „vénbanyáznának” a többiek színpadon, mikor tényleg mindenkinél idősebb vagyok, hiszen ez a 31. évadom Szolnokon. Egyébként majdnem húsz éve már játszottuk a Vidám kísértetet Robert Sturm rendezésében, a régi szobaszínházban. Akkor szegény Császár Gyöngyi játszotta a mostani szerepemet, én pedig Elvira, a feleség voltam, akit most Kertész Marcella alakít. Megmondom őszintén, már akkor is arra vágytam, hogy Madam Arcati lehessek, mert ez a darab legjobb figurája, és igazán hálás szerep egy őrült spiritisztát alakítani.
– Sűrűn indult az évada. A folytatás is ilyen lesz?
– Csodálatos, de fárasztó évad lesz. A Vidám kísértet bemutatóját követő két hétben ugyan csak játszom, utána viszont ismét próbálok is párhuzamosan, a Szín-Mű-Helyben a Mikvét. Amiben ugyan mind a nyolc női szerep főszerep, de azért mégiscsak én leszek a főnéni a zsidó fürdőben. Aztán jön a My Fair Lady, utána pedig a Kőszívű ember fiai, amiben Baradlaynét alakítom, úgyhogy olyan 120-140 előadásom lesz ebben az évadban. Ami mellett azért elég nagy feladat Pesten a családot is összetartani. Ma reggel is arra ébredtem, hogy már mondom a Vidám kísértet szövegét.
– Nem zavarja, hogy soha sem öné a címszerep?
– Baradlainé és Madam Arcati szerintem főszerep. Egyébként meg nincs más elvárásom, csakhogy passzoljon a karakter, és legyen jó, amit játszhatok. A Nagymamában Langó Szerafin vagy a Padlásban a Mamóka is remek szerep volt. Amúgy meg mindig karakterszínész voltam, és ilyeneket játszottam, csak éppen eddig nem használtak ennyit. Volt olyan igazgatóm, aki azt mondta, a pici szerepekből is nagyot csinálok, mire mondtam, hogy a nagyból meg még nagyobbat csinálnék. Ilyesmire csak Balázs Péter idején kapok lehetőséget. Ezek igazi ziccerek, amikkel élni kell.
– Az előző évadból melyik szerepére emlékszik a legszívesebben?
– A Nagymamában az említett Szerafinra. Imádtam, pedig abban is egy nálam idősebb nőt játszottam. Az mondjuk jól esett, amikor az utcán megállított egy néző, hogy jé, a színésznő mennyivel fiatalabb, mint a színpadon. Ezért ugyanolyan hálás vagyok, mint hogy a színház örökös tagja lehetek.
(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)
