2025.12.1. (hétfő)

Csomaggá változó levél

Csomaggá változó levél

Dátum:

Volt a kezemben két azonos boríték, bennük ugyanazzal a tartalommal. Álltam a nagypostán a postáskisasszony pultja előtt, és nem értettem, hogy ha mindkettő a fővárosba megy, miért kell az egyikért háromszor annyit fizetnem, mint a párjáért. Kabaréba illő mérőeszközre hivatkozva!

Azt már megtanultam, hogy egyszerű végrehajtó hivatalnokokkal, a rendszereket működtető lánc legalján lévő alkalmazottakkal felesleges vitatkozni. Ők ugyanis csak előírások szerint teszik a dolgukat, olykor olyasmit is, amit maguk is hülyeségnek vagy érthetetlennek tartanak, de kritikájukat inkább magukban tartják. A velük való találkozáskor tehát értelmetlen rájuk önteni a bosszúságunkat, pláne háborogni, mert a vérnyomásunkon és a hangszálunkon kívül semmivel sem történik semmi. Ilyenkor legfeljebb azon lehet elmélázni, hogy az életünk működtetésére, netán megkönnyítésére felállított nagy rendszerek azért zseniálisan vannak megalkotva. Mert olyanok kerülnek közvetlen interakcióba, akik csak elszenvedői, de semmi esetre sem kitalálói, és pláne nem bármilyen változást elindítani képes részei a működésnek. Tehát a kalauz soha nem tehet a késésről, a hideg vagonról, a hivatalnok a hosszadalmas és értelmetlen ügyintézésről, a postáskisasszony meg a díjszabás újdonságairól.

Tehát két teljesen egyforma, A5-ös méretű, igaz bélelt borítékot szerettem volna feladni ugyanazzal a tartalommal. Ráadásul pár nappal korábban is csináltam már ilyet, és akkor valahogy nem fogott ki rajtam a Magyar Posta idei újdonsága. Most azonban a postáskisasszony elővett egy hihetetlen mérőeszközt, és ellentmondást nem tűrően megállapította, hogy az egyik boríték nagyobb, mint amit ő levélként felvehet, tehát csak csomagként tudják továbbítani. Mit lehet ilyenkor tenni? Két dolgot biztosan nem. Egyrészt nem mondhatom, hogy túró a fületekbe, nem kell a szolgáltatásotok, megyek a konkurenciához, mint mondjuk a mobiltelefon vagy a kábeltévé esetében. Másrészt azt sem, hogy jó, akkor elviszem én a levelet. Bár, amikor kiderült, hogy a csomaggá változott levél 490 forint helyett 1620 forintért ér majd a fővárosba, volt egy pillanat, amikor elgondolkodtam a második lehetőségen.

De mondom, értelmetlen lett volna a postáskisasszonnyal vitatkozni. Főleg, hogy a döntését megalapozó mérőeszköz nemhogy mosolyt csalt az arcomra, de kínos nevetést, mert bármelyik Fábry Show Design Centerében sikert aratna. Egy kartonlapokból girbegurbán kivágott, barna ragasztószalaggal összeillesztett, házi gyártású eszköz (?) hitelesíti (?) ugyanis a XXI. században a Magyar Postán, hogy mi csomag és mi levél. Nem vicc! Még akkor sem, ha az egész kicsit olyan, mint a televíziós távgyógyítás. Bármit be lehet mondani, aki hinni akar benne, elfogadja. A köztulajdonban lévő – tehát részben az enyém is – Magyar Posta 2017-ben ebben hisz.

Amit azért nem könnyű elengedni. Mert, amikor a rendszerváltás környékén még hittem például abban, hogy kitűnő minőségű közútjaink, szuper vasutunk, remek oktatási és egészségügyi rendszerünk lesz, akkor a postai szolgáltatásokról is – ma már tudom – futurisztikus elképzeléseim voltak. Elhittem, hogy a szolgáltatás nem az ügyfél szívatásáról szól. Illetve szomorú látni, hogy ott, ahol nincs verseny, csak monopólium, mit kapunk a pénzünkért.

Tudom, hogy e két levélnél, meg az 1100 forintos árkülönbségnél vannak nagyobb problémáink. Csakhogy ennek a két egyforma küldeménynek a megkülönböztetése pontosan elárulja, hogy a saját államunk, a saját cégeink, mint gondolnak sajátmagunkról. Azaz, mi hogyan viszonyulunk önmagunkhoz. Mert azért itt és a sok hasonló esetekben lekeverünk magunknak egy-egy méretes pofont. Amiben a legfájóbb, hogy meg is érdemeljük.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Helyben nemzetközi

A szabad sajtóhoz nemcsak megfelelő törvényi és gazdasági háttér, felkészült újságírók kellenek, hanem igényes, tájékozódni akaró, kételkedni tudó kiművelt emberfők is. Csak így van értelme feltenni a kérdést, hogy a média befolyásolni vagy informálni akar-e. A sajtószabadság nemzetközi napja van.

Június 10-én is felkel a Nap

Néhányan olyan elánnal vetik bele magukat a mostani kampányba, mintha nem lenne holnap, június 10-én pedig nem kelne fel a Nap, vagy soha többé nem kellene egymás szemébe nézni. Olykor kételkedem, hogy ha újra ránk törne például egy nagy tiszai árvíz, Szolnok össze tudna-e még fogni.

Farsangi lakmusz

Egy városról sok mindent elárulnak a saját ünnepei. Nem a koszorúzások meg a hivatalos megemlékezések, hanem azok, amelyeken a helyiek valamit valóban együtt ünnepelnek. Van Szolnoknak ilyen? A farsang idénre már elmúlt, nekem mégis a farsangról jutott eszembe a lakmusz.

Újabb emléktábláért aggódóm

Nem szeretnék vészmadár lenni, de az elmúlt években láttam már Szolnokon épület felújítás kapcsán műalkotást eltűnni. Igaz, sirattam olyan emléktáblát is, amiről aztán kiderült, gondos kezek őrzik a renoválás idején. Hogy mi lesz a Kandó-emléktábla sorsa, hamarosan kiderül.