A Cannes-i filmfesztiválon ünnepelt új Mudruczó Kornél film első percei pontosan azt nyújtják, amire az előzetesek, a rengeteg kritika és nyilatkozat alapján számítottam. Egy rettentő fontos társadalmi probléma feszegetését, amire a neves rendező művészien, de élesen reagál. A cím szöveges magyarázata – miszerint a Jupiternek számtalan holdja van, amelyek közül az egyiket pont Európának hívják -, majd a szíriai menekültek határra érkezésének és átkelésének naturalista ábrázolása alapján azt hittem, témánál vagyunk, valaki végre a napi politika és kocsmai üzengetés szintjén túllépve nyúl a kérdéshez. Aztán eldördült Cserhalmi György pisztolya, és a Jupiter holdja számomra darabjaira esett, majd közel két órán keresztül sem állt össze.
Nem mondom, hogy nincsenek jó részletek a filmben. A talán főszereplőnek tekinthető, meghasonlott orvos – akit az örmény születésű, de leginkább német filmekben látható Merab Ninidte alakít – és a szeretője, Balsai Móni története kifejezetten izgalmas és szép, egy önálló novella. Vagy a csodás képességekkel pumpolni próbált betegek – különösen a drogos Nagy Zsolt – pillanatai kritikusan életteliek, miként a kocsma vagy a lakótelepi snittek is. Ám csak csüngenek egy zavaros történeten, amiben a rendőrség feltűnése – sokszori és drága feltűnése – a legrosszabb hazai krimik, legalja pillanatait idézik.
Ráadásul a film tele van öncélú, túldimenzionált percekkel. Mert például mi értelme volt Balsai Mónit meztelenre vetkőztetni és közelről mutatni – azon kívül, hogy szép? Vagy miért is kellett a budapesti földalattin a Keleti és a Népstadion állomások között 23 halálos áldozattal járó merényletnek történnie? De kérdezhetném az olykor feltűnő, nem magyar helikoptereket, a gyűjteményekből előkerülő tűzoltóautókat, és a béna üldözési jeleneteket is. Mintha a rendezőnek és a producereknek borzasztó sok pénz állt volna a rendelkezésére, amit feltétlenül el kellett költeni. Még akkor is, ha mindezektől se füle, se farka történetté vált az a mese, aminek talán lehetett eleje, vége és közepe is. Bár, ki tudja?
De persze elfogadom, hogy nem vagyok filmesztéta, filmkritikus, hozzáértő filmes. Csak egy hülye néző, aki hisz a magyar filmekben. Aki nem mindig képes megérteni és felfogni azt a különös univerzumot, amit egyes rendezők felépítenek, és amitől a kollégáik, meg a „brancs” tagjai rendszeresen beájulnak. Semmi baj. A lövöldözős, kitalált világban játszódó, nagy nézőszámú amerikai filmek se jönnek be nekem, annak ellenére sem, hogy azokra milliók váltanak jegyet. Úgy tűnik, a magyar nagyon művészfilmek sem nekem készülnek. Bár fel tudnék sorolni pár tucatot, amelyeknél egyezett a kritikusok és a különböző zsűrik meg az én véleményem.
Persze mindezzel nem azt akarom mondani, hogy az egyébként eredetileg színész végzettségű, majd rendezői diplomát is szerzett, és az utóbbi másfél évtizedben rendre hasonló filmekkel jelentkező Mudruczó filmre ne üljenek be. Lehet, hogy más az ízlésünk, és Önöket az is boldogsággal tölti majd el, amikor a rendező a Hotel Budapest korrupt recepciósaként tűnik fel a vásznon.
