2025.08.27. (szerda)

Füstszűrő nélkül

Füstszűrő nélkül

Dátum:

Ismét vonatos, MÁV-os bejegyzés következik. Ami persze elsősorban a szolnoki állomásból táplálkozik, de talán általánosításra is alkalmas. És nem arról akar szólni, hogy a dohányzókat még jobban alázzuk meg. Inkább arról, hogy csak olyan szabályt hozzunk, amit kedvünk van betartatni.

(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. október 9-én jelent meg először.)

Van egy kedvenc kalauzom a Szolnok-Budapest IC vonatokon. Aprótermetű, de nagyhangú és végtelenül vidám vasutas, aki mindig mosolyog (ami nagy kincs manapság). Ebből kifolyólag a kötelező közleményeket is csak úgy tudja bemondani a szerelvény mikrofonjába, hogy az utolsó mondatoknál már hallhatóan fülig ér a szája, amit nehéz vigyorgás nélkül kibírni. És bizony ez a huncut mosoly, meg az abból táplálkozó nevetés szólhat annak az ő szájából is naponta többször elhangzó figyelmeztetésnek, miszerint a vonatokon és a vasútállomások utasforgalom előtt megnyitott területein nemcsak a dohányzás, de a „dohányzást imitáló eszközök használata” is tilos.

Ha éppen nem lenne a laptopom az ölemben, csapkodhatnám a térdem.

Mert lehet, hogy tilos a dohányzás meg az imitálás, Szolnok peronjain ez biztosan senkit sem érdekel. Se utast, se vasutast.

Péntek reggel egyetemistának látszó hölgyek várakoznak az IC-re. Alig teszik le a bőröndjeiket, már veszik is elő a valódi cigarettákat, és a világ legtermészetesebb módján gyújtanak rá, hogy aztán szállhasson a füst. Egy perc múlva erősen nyugdíjas korú hölgy érkezik, aki kapva kap az alkalmon, tüzet kér a lányoktól, és beáll ötödiknek a füstölők közé. Tőlük két lépésre egy fiatalember cigarettázást imitál, és olyan füstfelhőt ereget, mintha Szajol felől gőzös továbbítana valami járatot. És nincsenek egyedül. Kicsit távolabb tőlük magányos férfi fújja a füstöt mélyen gondolataiba vagy a reggelbe merülve.

Szögezzük le, hogy nem szeretném a cigarettázók szekálását fokozni. Mert emberi méltóságukban megalázottnak látom a bagósokat, amikor az irodaházak elé, az iskolák mellé, a vendéglátóhelyektől távolra száműzik őket esőben, hóban, napsütésben. Megtűrt páriáknak tűnnek, ahogy kitaszítva hódolnak annak a drága szenvedélynek, ami azért elég jó jövedelmet termel a köznek.

Persze nem szeretném, ha azzal vádolnának, hogy enyhíteni akarok a dohányzással szembeni szigoron. Sőt, számos európai országban járva áldom a magyar szabályokat. Szerintem sincs helye a dohányfüstnek olyanok orra alatt, akik úgy döntöttek, hogy nem kívánnak cigarettázni. Hiszen milyen lenne, ha a kocsmákban az alkoholt fogyasztókra való tekintettel mindenkinek be kellene dobni egy-egy felest, vagy az éttermekben üldögélve kötelező lenne zsírt nyalogatni.

És a fenti két nézet nem mond ellent egymásnak. Csak várom, hogy a ló túloldaláról visszajöjjünk, és egyrészt kulturált helyeken lehessen dohányozni, másrészt, ha már bevezettük a szigorú szabályokat, akkor azokat tartsuk is be.

A szolnoki állomáson ezek ugyanis lehetetlen dolgok. Pedig simán ki lehetne alakítani dohányzófülkéket, mint látható az a repülőtereken vagy tőlünk Nyugatabbra lévő állomásokon. Vagy, amíg e drága beruházások megvalósulnak, két doboz festékkel felfesthető lenne egy-két dohányzó hely. Bár, ahogy a dohányzást tiltó táblákra nem futja, vagy nem figyel senki, ezek az elvárások azért elég futurisztikusak.

Miként az is, hogy a dohányzás tilalmát tartassák be. Mert most úgy érzem, ez senkinek sem a feladata. Legalábbis erre utal, hogy kalauzok, vonatot indító bakterok, sárga mellényes kalapácsosok is nyugodtan sétálnak el a peronokon dohányzók mellett. De rendőrt se láttam még ilyen apró üggyel vacakolni. Amiből persze az is következik, hogy a dohányzó utastársát figyelmeztető utas egy undok spion. Pedig ugyanúgy csak egy törvény, szabály betartására próbál figyelmeztetni, mint amikor törvényi kötelezettségünk a lopást, sikkasztást és egyéb bűncselekményeket bejelenteni és/vagy megakadályozni.

Néhány hónappal ezelőtt Debrecenbe mentem IC-vel, egy Szolnokon készült vadonatúj vasúti vagonban. Püspökladány környékén valaki beosont a mellékhelyiségbe – ez egyébként bevett gyakorlat -, rágyújtott, mire megszólalt a riasztó. És úgy is maradt Debrecenig. Mert a kalauzok nemhogy a dohányzók kiszűrésére, de az ilyesmire figyelmeztető gép kikapcsolására sincsenek kiképezve.

Mit tehet tehát egy utas, akit zavar, ha utastársa a szabályokra fittyet hányva a vonatokon vagy az állomások utasforgalom előtt megnyitott területein gyújt rá valódi vagy imitáló dohányárura? A füstölgésen kívül nem sokat.

(A felhasznált felvételek csak illusztrációk, korábban és némelyik máshol készült.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnok, mint gasztronómiai fővárosa

Szubjektív véleményem szerint Szolnok még mindig nem találta meg és ki, hogy mitől lehetne más, mint nagyon sok város. Mi lehetne az, ami alaposan felrajzolná nemcsak a hazai, de a nemzetközi turizmus térképére is. Egy újabb eszement ötlettel tépném a gondolkodni hajlandók idegeit.

Szolnok, Európa Kulturális Fővárosa

Utópia? Ismét egy eszement ötlet? Minek erről beszélni, amikor hivatalos helyről már elhangzott, Szolnok nem száll harcba például Debrecennel és Székesfehérvárral szemben a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért? Pedig tuti vesztesként is rengeteg haszna lenne egy ilyen pályázatnak.

Egyszer véget ér

A múlt hét vagy csak hétvége szolnoki programjai alapján a helyismerettel nem rendelkező idegen akár azt is gondolhatná, hogy a minifesztiválok és a centrumtól távoli családi rendezvények városa vagyunk, csupa ingyenes, gyerekbarát, potya kaja-pia hely. A többség persze nem idegen.

Máshol élünk

"Úgy érzékeltem, hogy nagy hó esett az idén. Ezzel együtt is kielégítőnek találtam a hóeltakarítást minden téren: közutakon, járdákon, parkolókban" - mondta Szolnok város polgármestere a február 23-i közgyűlés egyik napirend előtti kérdésére válaszolva. Amivel nem tudok egyetérteni.