2025.10.14. (kedd)

Csukás a nemzeti minimum

Csukás a nemzeti minimum

Dátum:

Évtizedek hangoztatják, hogy a magyarok közé ásott árkok betemetését bizonyos nemzeti minimumokkal, konszenzusokkal kellene kezdeni. Meg kellene állapodnunk olyan dolgokban, amelyek mindenki számára egyformán elfogadhatóak. Úgy tűnik, Csukás István halálával találtunk ilyet.

Február első hétfőjén Csukás István még Szolnokon járt, az Ádámok és Évák ünnepén diákok előadásairól mondott véleményt. Aztán három héttel később megjelent a szomorú hír, hogy nem lesz több ilyen alkalom, mert a Vadliba őrs, Téglagyárimegálló és Főkukac kitalálójának távozásával talán ismét egy kicsivel rosszabb lett ez a világ. Halála napján a közösségi oldalakat nézegetve azonban arra is rá kellett döbbennem, hogy Csukás István az egyik, ha nem az egyetlen nemzeti minimumunk.

Merthogy pártállástól, világnézettől, korábbi gyűlölködő vagy éppen elképesztő képtelenségeket tényként kezelő posztoktól függetlenül mindenki egyöntetűen szomorúan, ugyanakkor nagyszerű emlékeket felidézve búcsúzott Kisújszállás szülöttjétől, és így egy kicsit a földinktől. Egy idő után már csak azért görgettem egyre lejjebb a képernyőn, mert szinte hihetetlennek tűnt, hogy azok, akik más ügyekben virtuálisan egymás torkának képesek esni, ugyanazért a Csukás műért, figuráért, mondatért rajonganak. Mindezt egyszerűen nem lehet máshogy értelmezni, minthogy Csukás István mindannyiunk számára a szerethető, az elvitathatatlan, a megkérdőjelezhetetlen alkotó volt.

Bevallom, negyvenéves koromig nem olvastam el kétszer ugyanazt a könyvet, mert mindig úgy voltam vele, túl sok mű vár még rám, mintsem ilyesmire pazaroljam az időmet. Volt azonban egy kivétel. Egy ifjúsági regény, amiről csak most derült ki, hogy nemcsak nekem volt olyan kedvencem, amit többször is képes voltam elolvasni. Nem is értem, eddig miért nem beszéltünk Csukás István letehetetlen könyvéről, a Vakáció a halott utcában című regényről. Amivel kapcsolatban azt is be kellett vallanom magamnak, hogy úgy emlékszem, ez volt az első olyan könyv az életemben, amit nem szülői vagy iskolai kényszer hatására, hanem magamtól olvastam el. Azt hiszem, mindjárt kétszer is egymás után.

Erről pedig mindjárt eszembe jutott egy másik dolog, ami ugyancsak azt mutatja: Csukás István életműve a megkérdőjelezhetetlen, a megkerülhetetlen nemzeti minimum.

Ugyanis, amikor gyerek voltam és iskolapadokat koptattam, Csukás István biztos, hogy nem szerepelt semmiféle tantervben, de egyetlen tankönyvben vagy órai anyagban sem. Mégis úgy gondolom, nem volt olyan – mára felnőtté lett – gyerek, aki nem ismerte volna Csukás Istvánt és a műveit.

Persze, ehhez kellett az a Magyar Televízió, ahol még fontos volt ifjúsági sorozatokat készíteni, az a Sajdik Ferenc, aki alakot adott a Csukás fejéből kipattanó figuráknak, vagy éppen az a Bodrogi Gyula, akinek a hangján örökre megszólal Süsü. Ugyanakkor az is elvitathatatlan, hogy mindezeknek köszönhetően, sokak számára kézbe vehető könyvekké is váltak Csukás István regényei. Visszaidézve gyerekszobám könyvespolcát, nagyon sok Csukás mű sorakozott rajta. Pedig senki nem akarta meghatározni, megmondani, hogy Csukást kell olvasnunk, a Mirr-Murt hogyan kell értelmeznünk, a Süsüben szereplő Kancellár mit is testesít meg. Nem! Csukás István tudott írni, és nem lehetett nem olvasni.

Sokszor nehéz eldöntenem, hogy bizonyos dolgok csupán nemzedéki élmények, avagy korosztályokon átívelőek. Csukás István halál azonban egyértelművé tette: nemcsak a szocializmus gyermekeinek elvitathatatlan írója, hanem a következő generációké is. Akikkel lehet Bagamériről, Festkéktüsszentőről vagy éppen Gombóc Artúrról beszélgetni.

Őrizzük meg ezt a közös nevezőt!

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kincsek, amik nincsenek

Az ország egyik legjobb szerkesztője egyszer azt mondta: soha ne írj arról, ami lesz, mert nem biztos, hogy az úgy is lesz. Sokszor jutnak eszembe szavai Szolnokon. Néhány beruházásról már annyiszor leírták, hogy milyen jó lesz. Aztán még mindig semmi.

BSZ 10: Pitypangolás

Egy évtizeddel ezelőtt jelent meg az első bejegyzés a blogSzolnokon. Így március első hete a szentimentális ünneplésről szól. Ez annyit tesz, hogy szubjektíven megpróbálok visszatekinteni az elmúlt tíz évre. A Napló rovatban a nekem örömteli tíz, pozitív, szolnoki változást szedtem össze.

Párizsi metró

Az elmúlt napokban azért nem frissült a blogSzolnok, mert a párizsi földalatti 1-es vonalán voltam metrókocsi-vezető. Remek elfoglaltság, ugyanis sok mindent másként láthat - nemcsak a szemével - az ember a szerelvény szélvédője mögül. Ráadásul Bartók és Brassai is szembejött.

Rezsi és covid

A tavasznak van egy visszatérő momentuma felénk. A közműszolgáltatók ilyenkor olvassák le a mérőórákat, és mivel havi átalányt fizetünk, ebben az időszakban érkeznek a túlfogyasztás kiegyenlítéséről a számlák. Idén ezt úgy is megfogalmazhatnám, hogy most fizettem meg a vírus pluszköltségeit.