2025.12.1. (hétfő)

A madarakat leszedik

A madarakat leszedik

Dátum:

Eltűntek a madarak Pogány Gábor Benő, Munkácsy-díjas szobrászművész 2008-ban, a Pelikán Bevásárlóközpont és Buszpályaudvar aulájában felavatott Assisi Szent Ferencet ábrázoló munkájáról. A művész immár jogi úton keresi az igazát. Pogány Gábor Benővel beszélgettünk.

– Hogyan született az Assisi Szent Ferenc prédikációja a madaraknak című, összesen 11 alakból álló szoborcsoport?

– Egy barátom vitt be a még épülő buszpályaudvarra azzal, hogy lenne-e valami szoborötletem oda. Amint megláttam azt a hatalmas, egybefüggő, vertikális teret, ahová fölülről jön a fény, azonnal beugrottak a madarak, majd a fény és a lélek szimbolikája. Innen pedig nem kellett sok, hogy már Assisi Szent Ferenc prédikációjára gondoljak. Tulajdonképpen így született meg az a szoborkompozíció, ami a főalakkal, a kezén lévő galambbal és a felé tartó további tíz madárral töltötte be azt a három szintet áttörő teret.

– Mikor szembesült azzal, hogy a kompozícióhoz tartozó madarakat leszerelték?

– Tavaly decemberben bementem valamiért az épületbe, és tényleg a földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam, hogy a Szent Ferenc fölött köröző madarakat leszedték, és hópelyheket aggattak a helyükre. Azonnal felvettem a kapcsolatot az épület új tulajdonosaival, akik azt mondták, azért szedték le a madarakat, mert sokba kerülne a takarításuk. Amit nem vitatok, hiszen annak idején 25 emberrel szereltük fel a madarakat, amiket a felszálló légáram mozgatott és rendezett olykor át. Egy komolyan megtervezett acélszerkezetre voltak fellógatva, pontosan kiszámolva, hogy miként nem ütköznek egymásnak és nem esnek senkinek a fejére. Mindegyik ki volt egyensúlyozva, sőt a drótkötelek mérete és típusa se volt mindegy. Mindenesetre 2008 óta nem láttam, hogy takarították volna őket. Végül azt az ultimátumot kaptam, hogy ha nekem ez az állapot nem tetszik, és el akarom vinni a szobrot, akkor keressek rá vevőt, aki megveszi. Mostanában már akasztott emberek himbálóznak a madarak helyén.

– Hol vannak a madarak?

– Egy raktárban, állítólag nem nagyon sérültek meg a leszedéskor.

– Milyen gyakori, hogy egy felállított szobrot így megváltoztatnak, megcsonkítanak?

– A Veszprémben lévő Ararát című szobrom környezetét is nemrég alakították át. Az eredetileg egy természetes dombon állt, amiről sziklák gurultak le. Mára a teret leaszfaltozták, így most egy síkból nő ki a tetején Noé bárkáját mintázó kompozíció, ráadásul körbeültették bukszusokkal, így az alsó domborművek egy részét eltakarják. De említhetném a szolnoki Szigligeti szobrot is, aminek pont az volt a lényege, hogy mögötte ott a színház, azzal alkot egy kompozíciót. Ma már fák nőnek a kettő között. Vagy ott van Balogh Béla szobra a múzeum előtt, ami eredetileg úgy lett elhelyezve, mintha az alak jönne ki a múzeumból. A mozgáskorlátozott lépcsőt úgy sikerült kialakítani, hogy ma már egy pódiumon áll.

– A szobrok többségét valaki megrendeli, megvásárolja. Milyen lehetőségei maradnak így az alkotónak?

– A vonatkozó szerzői jogok továbbra is megilletnek. De talán enélkül is érthető, hogy amikor egy szobrász valamit, valahová elképzel, akkor az adott hellyel és az ottani fényviszonyokkal is számol. Ezért nem lehetne például egy szobrot fákkal körülültetni. Vagy utólag egy közvilágítási szekrényt mellé telepíteni, hiszen lesz olyan szög, ahonnan soha többé nem lehet normálisan lefotózni a szobrot. Azt kellene megérteni, hogy amikor egy kompozícióba valaki utólag belenyúl, az pontosan olyan, mintha Mozart Requiem-jéből kivennénk egy tételt és mondjuk, valami mai musicalt tennénk a helyére.

– Mi lesz az Assisi Szent Ferenc prédikációja a madaraknak című, megcsonkított szobor sorsa?

– Miután jeleztem, hogy ez a helyzet nekem nem elfogadható, kénytelen voltam ügyvédet fogadni. Szerencsére Dr. Kazai Viktor személyében olyan szakembert találtam, aki nemcsak a szerzői jogokban jártas, de művészeti ügyekben is. Elment a felszólítás, és ha nem történik meg a helyreállítás, akkor bíróságra visszük az ügyet.

– A város nem próbált segíteni, hiszen mégiscsak közterületen van a szobor?

– A Pelikán Bevásárlóközpont akkor közterület, amikor nyitva van. A város felé is jeleztem a problémát, de nem reagáltak. Úgy tűnik, Szolnok elengedte ezt az ügyet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Fussunk Szolnokért!

A Kossuth térről startol vasárnap délután fél négykor az első szolnoki Telekom Vivicittá Városvédő Futás, amelynek szervezői vallják: nem az a fontos, ki hányadik lesz, hiszen mindenki győz, aki célba ér. A szolnoki származású versenyigazgatót, Kocsis Árpádot kérdeztük.

Egy hétig más lesz Szolnok

Végérvényesen itt a nyár és vitathatatlanul elmúlt egy év, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy indul a X. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál. A programokról, a változásokról és a Simpson családról beszélgettünk a kezdés előtt egy nappal Kovács Ákos ötletgazda-főszervezővel.

Szolnok legnagyobb házibulija

Immár 13. alkalommal rendezik meg a Szolnoki Művésztelep születésnapján az Art Járó Fesztivált, amely kicsit a két háború közötti garden partykra is emlékezni szeretne. A péntek délután induló programokról Verebes György ötletgazdát kérdeztük.

pARTszélen Szolnokon

Második alkalommal rendezi Szolnokon országos kulturális fesztiválját a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület. A június 22-én kezdődő esemény célja, hogy a fogyatékkal élők megmutathassák egymásnak és az ép embereknek, mire képesek. Asztalos Zsoltot, az egyesület elnökét kérdeztük.