Elöljáróban annyit had írjak le, hogy ez a cikk két dolog miatt született. Egyrészt nagyon szeretek – csak és kizárólag a virtuális tereken kívül, azaz a valóságban – társakkal játszani, mert az ilyesmi kitűnő alkalom az együttlétre, a beszélgetésre, a szórakozásra. Engem ráadásul iszonyatosan jól ki is tud kapcsolni, egy-egy jó játékba teljesen bele tudok feledkezni (mások szerint belelovalom magam). Másrészt az gondolom, hogy egy jó társasjáték legalább olyan alkotás, mint egy könyv, egy film vagy egy színházi előadás, csak sokkal fontosabb a befogadók közreműködése. Inkább alkotók, mint nézők lehetünk. Azaz, akár az Ajánló rovatban is írhatnék társasjátékokról, ám mivel ott még kicsit sutának érezném – ami lehet, hogy változni fog -, inkább a Vendégoldal mellett döntöttem, hátha néhányaknak adok ezzel valami jó ötletet a hétvégékre. A terveim szerint minden hónapban bemutatok (ajánlok) egy-egy jó játékot. Mert játszani jó. Együtt játszani meg a legjobb.
Szóval a csempézés. Azaz az Azul (kék) nevű társasjáték alapváltozata. A „történet” szerint a csempe manufaktúrák termékeit kell megszereznünk és a saját falunkra elhelyeznünk. Elsőre nem tűnik komoly kihívásnak. Csakhogy az alapjátékban egy 5×5-ös felületre úgy kell gyűjtenünk a számomra Portugáliát idéző kis mozaikszemeket, hogy minden körben egy színből csak egyet helyezhetünk a falunkra, ám a falra helyezéshez az előrenyomott táblán általunk kiválasztott darabszámot kell először ugyanabból a mintából összegyűjteni. Úgy, hogy a manufaktúrákból – a játékosok között elhelyezett korongokról – elvehetjük az egyforma színűeket, avagy ha a manufaktúrák kínálata nem szimpatikus, akkor a közéjük dobott, a többiek által fel nem vett csempékből is kiszedhetjük a nekünk tetsző egyformákat. Mindaddig, amíg a manufaktúrák valamennyi terméke el nem fogy, azaz nem kerülnek a játékosokhoz. Merthogy ilyenkor jön a pontok számolása, majd újra termelnek a manufaktúrák, és indul az újabb kör. Mindaddig, amíg valakinek egy sorban nem lesz meg mind az öt mintája.
De, és itt jön ennek a játéknak a zsenialitása. Nem az a cél, hogy mielőbb kigyűjts egy sort, hiszen nem a gyorsaság, hanem az összegyűjtött pontok számítanak. Amiket körönként a faladra helyezett mozaikok, illetve a frissen lerakottak melletti régebbi mozaikok darabszáma határoz meg. Azaz simán előfordul, ha elég fifikás vagy, hogy egyetlen színes kövecske lerakásával nem egy, hanem akár kilenc pontot is bezsebelhetsz. Ám még akkor sem érezheted magad győztesnek, ha a gyárak bezárásánál, azaz a készletben lévő összes csempe felhúzásakor neked van a legtöbb pontod a saját táblád tetején futó számolórészen. Hiszen a teljes sorok, oszlopok és kollekciók utáni plusz pontok átrendezhetik a végeredményt. Tehát jó esetben az utolsó pillanatig kétséges, ki nyert.
És még mindig nem ez a legjobb az Azulban. Nem is ezért játsszuk szinte minden este karácsony óta. Az Azult az dobja fel, hogy kétszer nem lehet ugyanúgy játszani. Hiszen nem mindegy, hogyan indítod a faladon a csempéid felrakását, miként a sors keze benne van a manufaktúrák „termelésében”, nem is beszélve a profibb játékostársak taktikázásáról. Merthogy az elkerülhetetlenül felhúzandó, de nem kellő csempék mínusz pontokat eredményeznek, és ezzel parádésan össze tudják dönteni a legjobb stratégiát is. Igen, azt hiszem, az a legjobb az Azulban, hogy kétszer nem lehet ugyanúgy lejátszani.
Viszont a színes kövecskék gyűjtögetése, pakolgatása közben remekül lehet beszélgetni. Vagy éppen enni, inni. Azaz társas életet élni. Szemtől szemben, egymást élőben hallgatva. És akkor se történik semmi, ha két húzás közben valaki hosszabban mesél. Nem rohanunk. Csempézünk.
