Egy normális világban az országgyűlési képviselői mandátum nem a képviselőre aggatott pártjelvényről és pláne nem a képviselő személyéről szól, hanem az adott országgyűlési egyéni képviselői körzetről, annak lakóinak a képviseletéről. Egy mondatban ötször írtam le a képviselni szót valamilyen formában. Mert legszívesebben aláhúznám, kiemelném, magasra tartanám, hátha az országgyűlési mandátumért harcba szállók érdeklődését is felkelti ez a szó. Képviselni. Hiszen, ha valóban az itt élők képviselete lebeg a szemük előtt, akkor nagyon sok ügyben, de minimum a fentebb említett öt kiemelt témában nyílt sisakkal kiállnának egymással vitázni. Egy ilyen vitával ugyanis mi, képviseltek csak nyerhetnénk.
Képzeljék el, hogy komoly vita bontakozik ki a két esélyes jelölt között a lassan másfél évtizede sehogy sem induló szolnoki vasútállomás rekonstrukciójáról! Egymásnak feszülnének olyan felvetések miatt, hogy honnan lehet erre forrást szerezni, mennyi időt vehet igénybe a beruházás, legkorábban mikor kell elkezdeni a munkát, az építkezés alatt hogyan lehet a legkisebb kényelmetlenséget okozni a választóknak. Mondanak A-t és B-t, perlekednek, veszekednek, érvelnek, de a vitájuk eredője mégiscsak az, hogy a szolnoki vasútállomás rekonstrukciója tovább nem halogatható. És jusson bármelyikük is mandátumhoz április 3-án, van valamiféle ígéretük, elképzelésük a választóik és egyben a pártjaik felé, amiket csak meg kellene valósítani, ha nem akarnak szégyenben maradni.
Vagy képzeljék el azt a helyzetet, hogy a talán az idén nyáron sem megnyíló tiszaligeti strand kapcsán az összes jelölt egymás előtt fejti ki a véleményét. A kevésbé felkészültek csak lózungokat lengetnek, a magukra adók felkészülnek, az esélyesek pedig érvelnek, hogy a fürdők városában és a Tisza fővárosában miként lehetne nagyon gyorsan lezárni ezt az építkezést. És április 3-a után ott állnánk mi, szolnokiak meg környékbeliek, hogy bárki is nyerte a mandátumot, van egy ígéretünk, amit számon lehet kérni. Amivel a megválasztott képviselő a pártja, a frakciója, a kormánya vagy a kormány felé is érvelhet, hogy ezt a kampányban megígérte, ne hagyják cserbe a magas hivatalt betöltők. Pártszínektől függetlenül.
Tehát, ha az idei országgyűlési egyéni képviselői mandátumért Szolnokon indulók komolyan gondolnák, hogy nem a pártjuk vagy maguk miatt, hanem a körzetben élők miatt akarnak széket a fővárosi Kossuth téren, akkor egymásra licitálva igyekeznének kierőszakolni a jelölti vitát. Főleg a mai helyzetben, amikor ettől sokan tartózkodnak. Ha ugyanis Szolnokon lenne vita, és híre menne, hogy például a Szigligeti Színház sokat csúszó megnyitása került terítékre, csak jönne magasabb helyről is üzenet – és itt minden pártra gondolok -, amely arról szólna, hogy igen, meg fogjuk oldani. Téma, ügy, probléma, megoldandó feladat lenne az, amiről ma csak mi tudunk, és mi nem tudjuk megoldani.
Ha és amennyiben a jelöltjeink a szolnoki vár projekt ugyancsak elhúzódó befejezéséről kezdenének a nagy nyilvánosság előtt véleményt cserélni, tényeket, érveket, ígéreteket és elvárásokat felsorakozni, akkor csak több reményünk lenne itt is az utolsó szalagátvágásra, mint jelenleg. Mert nem egy lenne az elkezdett és be nem fejezett beruházások közül, hanem az lenne, amelyik mindegyik jelöltnek fontos, és kimondta, hogy be kell fejezni. Hiszen ezekben a kérdésekben már tényleg csak előre lehet menni. Viszont minden nap, amikor áll ez vagy bármelyik másik említett beruházás, az maga a hátramenet.
Persze lehet mondani, hogy a Csáklya utcai hidat oly sok politikus (sokuknak már nemhogy a nevére, de az arcára sem emlékszünk) megígérte az elmúlt években, aztán még sincs átkelő a Tiszaliget végénél. De hát ne adjuk fel a reményt, hogy egyszer nem hazugságokra, etetésre, lózungokon vett szavazatokra épül a magyar demokrácia! Hanem számon kérhető vállalásokra. Amelyek a jelölti vitákon megkerülhetetlenek lennének. Képzeljék el azt a szolnoki vitát, ami úgy kezdődik: Ön szerint szükség van a Csáklya utcai hídra? Az Ön pártjának és szakembereinek véleménye szerint a következő ciklusban meddig juthat ez az álom? Lehet, hogy a jelöltek bizonyos dolgokban nem értenének egyet, de színt vallanának, hogy mit gondolnak, mit terveznek, mit akarnak. A mi érdekünkben.
