Attól, hogy valaki már nem festeti a haját, hanem végre felvállalja úgy, ahogy az természetes, még nem lesz másik ember. Ugyanaz marad, mint amikor még koromfeketének füllentette az ősz tincseket. Persze próbálhatja elhitetni, hogy továbbra is csak egy lelkes helyi lakó, egy megrögzött civil, aki ilyen minőségében igyekszik tenni szűkebb pátriájáért, ám azonnal kilóg a lóláb, amikor épkézláb eseményt csak mindenféle logók, támogatók és helyi fontos emberek társaságával tud lebonyolítani. Miközben a lassan négy éve sugárútnak ígért Gátőr utcában tengelyek törnek. Lehet elhagyni a hajfestéket, lehet játszani a köpönyeggel, sőt lehet abban is bízni, hogy a választók mind ostobák és gyorsan felejtenek. Miként abban is, hogy egyszer az életben Gerébnek hálásak lesznek a Vörösingesek.
Mindezt pont úgy nem értem, mint azt, hogy miért kell takargatni, ha valaki a kormánypárt elkötelezett híve, és semmi másra nem vágyik, minthogy jövő év június 9-én ilyen színekben indulhasson az önkormányzati választásokon, sőt nyerjen is. Van valami szégyellni való a narancssárgában? Lassan odajutunk, mint a nyolcvanas években az MSZMP-vel: mindenki, aki valamit tenni akart, az csak kényszerű társutas volt, lényegében utálta ez egészet, de hát nem volt, mit tenni, az a néhány akkori ellenzéki a maiakhoz hasonlóan mind bolond, nemzetellenes és nyugati bérenc volt.
Emlékeznek még az egy évvel ezelőtti, jórészt a Pletykafalut érintő időközi választásra? Pontosabban az azt megelőző szűk egy évre. A Pletykafaluban hirtelen olyan civil élet kezdett kibontakozni, hogy a közösségi oldalamon minden nap egy-két hír csak róluk szólt. Valamit állandóan építettek, felújítottak, megmentettek, valahol közösen buliztak, emlékeztek, összefogtak, összetartottak, együtt voltak. Kívülről úgy tűnhetett, hogy életre kelt valami valódi civil, ami felrázta az egy helyen élőket, akik végre belátták: a lakóhelyük akkor lesz sokkal jobb hely, ha nem mindenre csak várnak, hanem tesznek is érte. Nem mondom, már akkor gyanús volt, de jó volt néha azt hinni, a rendszerváltás körüli őszinte civil élethez hasonló történik. Aztán eljött a voks, a beiktatás, és mintha kisavazták volna Pletykafalut meg az ottani civileket. Mi történt? Rosszindulattal gondolhatom azt, hogy a nagy civil fellángolás csak a mandátumig tarott?
Úgy tűnik, ez az új módi. A választásokig csináljunk úgy, mintha civilek lennénk, közben fogadjuk el gátlástalanul a hatalmon lévők támogatását, akár a lólábak tagadhatatlan kilógása mellett is, aztán majd a mandátum megszerzése után a civil póló helyett jöhet a zakó, hajtókáján méretes pártjelvénnyel.
Tudom, mindez nem a választók becsapása, hanem politikai marketing, és mindenki ezt csinálja, nem kell álszentnek lenni. Valóban. Szolnokon simán belefér, hogy a helyben önmagát a legnagyobb civilnek mutató mandátumért pedálozó a várostól kétszáz kilométerre, a kormánypárt legnagyobb fesztiválján már ott mosolyog a „baloldal rémálma” felirat alatt, és nyilatkozik, mint reménybeli helyi politikus. Tihanyban nem ciki a kormánypárt, Szolnokon meg két éve megy a maszatolás, a tagadás.
Régen azt mondták, hogy ne járj olyan kocsmába (kuplerájba), aminek a látogatását a barátaid (a családod) előtt is szégyelled, letagadod. Ma lehet mandátumért hajtani olyan színekben, amit alapvetően szégyellünk?
Hát, vannak gerincoszlopok, meg arcok, amik sok minden elbírnak.
