2025.12.1. (hétfő)

Négy fémkép Szolnokról

Négy fémkép Szolnokról

Dátum:

A Tisza szálló, a Szigligeti Színház, a Szolnoki Galériává lett egykori zsinagóga és talán a Zagyva-parti tízemeletesek művészi fémképei maradtak ránk ezen a legalább félszázéves réz cigarettatartón. Az egykori használati és dísztárgyat a Képcsarnok Vállalat szolnoki üzletében vehették egykor.

Azt hiszem, a cigarettatartó, mint használati tárgy magyarázatával kell kezdenem ezt a múltidézést. Nem tudom ugyanis, hogy mikor mehettek ki a divatból azok a többnyire képző- vagy iparművészeti tárgyak, amelyek irodákat, tárgyalókat, olykor lakások vendégvárásra alkalmas szobáinak dohányzóasztalait díszítették, mint a dohányzás „szép” kellékei. És ezek között csak az egyik volt a cigarettatartó-doboz, amikbe az eredeti papírcsomagolásból kiszedett cigiket helyezték el, hogy elegánsan lehessen belőlük kínálni a vendégeket. Jobb helyeken ezek a dobozok szettet alkottak a hamutartóval, sőt a gyufásdobozt tartó kis tárgyakkal, és együtt vagy külön is „praktikus” ajándéktárgyaknak számítottak, főleg férfiaknak. Persze a legmenőbbek azok a cigarettatartók voltak, amelyek valamilyen mechanika révén kicsit ki is emelték a füstölni valókat, sőt olyanok is előfordultak, amelyek még zenélni is tudtak.

Ebből a szempontból Jónás Ilona képzőművész szolnoki fém cigarettatartója viszonylag egyszerűnek tekinthető, hiszen „csak” tárolni lehetett benne a dohánytermékeket. (Illata alapján soha sem használhatták ilyesmire.) Viszont különlegessége, hogy négy oldalán Szolnok egy-egy jellegzetesnek gondolt épületét mutatja. Az alján lévő matricák pedig elárulják, hogy zsűrizett tárgyról van szó, amelyet nemcsak hogy a Képcsarnok Vállalat hozott forgalomba, de annak a hatvanas évek végén, a szolnoki Kossuth utca 6-8. szám alatt megnyílt Aba-Novák termében adhatták is el – valamikor a hetvenes években. Egyébként, hogy maga a tárgy legalább ötvenéves azt az alkotó – neve a fedél alsó részében fedezhető fel – életútja árulja el, hiszen Jónás Ilona 1974-ig készített ötvöstárgyakat az Iparművészeti Vállalat számára. Egyszer talán majd kiderül az is, hogy az egyébként nem szolnoki művészt ki és mivel ösztönözte egy ilyen tárgy megalkotására.

A tárgy legalább félszáz évvel ezelőtti létrehozására utal a dobozka négy oldalára helyezett különböző képek egyike is. Ezen szerintem a mai Szolnok ispán – akkor Kun Béla – körúti tízemeletes házakat próbálta megörökíteni a művész. Csakhogy 1972-1973 környékén, amikor a „mintavétel” történhetett, a hivatalosan Zagyva-parti lakótelepnek nevezett városrész még nem volt teljesen kész. Így az alkotó fantáziájára is nagy szükség volt a látkép megalkotásához, ami miatt a „megrajzolt” házak jobban hasonlítanak a Széchenyi lakótelep utolsónak épült pontházaira, mint a Zagyvára néző tízemeletes szalagházakra.

Ehhez képest a Tisza szálló egyértelműen felismerhető a kétemeletes hotelszárnnyal, a toronnyal és a fürdőrész árkádjaival. Ráadásul ez egy olyan ábrázolás, amit fotó alapján nem lehetett elkészíteni, ugyanis a színház tömbje miatt a Tisza szálló ilyen szögből nem fényképezhető. Tehát akár azt is feltételezhetjük, hogy Jónás Ilona járt Szolnokon, mielőtt ezeket az apró képeket elkészítette. Ha pedig így van, akkor talán az ő döntése is volt, hogy mely szolnoki épületeket mintázza meg, és a „fejlődő szocialista megyeszékhely” kihívásnak elég jól ellen tudott állni. Mert ugye 1972-1973 körül a pártház, a színház melletti tízemeletes, de már a Vízügyi székház is díszíthette volna ezt a dobozkát.

Persze, mondhatjuk, hogy a Szolnoki Szigligeti Színház hetvenes években is álló főhomlokzatára azért nem lehetetett annyira büszke senki, hogy így is ránk maradhasson. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezekben az években a szolnoki színház már fogalom, hiszen túl volt Örkény Macskajátékának ősbemutatóján, és már a darab rendezője, Székely Gábor állt a társulat élén, ami egyértelműen az ország vezető teátruma akkoriban. Ha volt valami a hetvenes évek elején, amit a Szolnokon kívül élők is tudtak erről a városról, akkor az egyértelműen a színház, amihez kevés köze volt a régi épület elé tolt kockának. És azt sem tartom kizártnak, hogy Jónás Ilona, oly sok fővárosi értelmiségihez hasonlóan, maga is ült a Szigligeti nézőterén.

A dobozka negyedik képe az akkor már Szolnoki Galériaként szolgáló egykori zsinagógát ábrázolja, meglehetős nagyvonalúsággal. És ezen a fémrajzon is feltűnnek a fák és a folyók hullámzására is emlékeztető felhő motívumok, amiktől a dobozka képeinek olyan hatása van, mintha a megörökített város nagyon természetközeli hely lenne. Ami, ha jobban belegondolunk, igaz is a két folyó miatt, ami a megörökített épületeket is „felfűzi”. Azt persze nem tudom, hogy ha ezt a dobozt nem egy szolnoki dohányos vette kézbe annak idején, rájött-e, melyik város épületeit ábrázolják a képek. Vagy az ilyesmi ezeknél a dísz- és egyben használti tárgyaknál nem is volt fontos? Ez csak nekünk, a dobozkát a születése után legalább félszáz évvel forgatóknak lényeges.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Mozgalmas helyek

Úttörőház? KISZ-tábor? KISZ-bizottság? MÖR-bázis? Hol is vannak, voltak ezek Szolnokon? Egy alig pár évvel fiatalabb barátomat sikerült meglepni, amikor a blogSzolnokon a város közepén álló pártházról írtam. Hát akkor folytassuk a mozgalmi múlttal!

Nyár’12: Szolnoki házak (5.): Árkád

Barokkosan hosszú címet kellene adni ennek az írásnak. A Szapáry és a Kossuth utcák sarkán álló épületről ugyanis nem lehet anélkül beszélni, hogy ne kerüljön szóba a Centrum-sarok, az Alföld áruház, a Fenyves áruház és természetesen a Nerfeld-palota. Néha olyan, mintha átok ülne ezen a telken.

Utcasoroló (2.): Nemes Gerzson sétány

Az egyik legfiatalabb közterünk, hiszen nincs még egy évtizede, hogy a Tiszaliget folyó parti sétányát a mai liget egyik alkotójáról, Nemes Gerzsonról nevezték el. Senkit ne tévesszen meg, hogy a vízépítő mérnök emléktáblája a Tisza Szálló falán található.

Hetven év megpróbáltatás

Éppen 111 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a szolnoki színház. A Tisza-parti épületet azonban hét évvel később már másra használták, aztán nyolc évig használhatatlan volt. Közel hetven évet kellett várni az épület első valódi korszerűsítésére és bővítésére, azaz szinte egy új színház felépítésére.