2025.12.1. (hétfő)

Újra Élő blogSzolnok

Újra Élő blogSzolnok

Dátum:

Szeptember 9-én az Így lett Szolnok 900 éves című előadással újra elindul az Élő blogSzolnok sorozat a Tisza mozi E-termében. A kéthetente, hétfőn esténként 18 órakor kezdődő képes előadások ebben a félévben Szolnok egyes városrészeiről szólnak, illetve helyi érdekességeket tekintenek át.

Az idén januárban indult Élő blogSzolnok sorozatnak az év első felében tizennégy előadása volt a Tisza mozi E-termében. A kéthetente jelentkező program a hónap elején Anno alcím alatt Szolnok történetét tekintette át a megyeszékhellyé válástól a hetvenes évek nagy beruházásaiig, míg az adott hónap második előadásai Retro megjelöléssel Magyarország közelmúltjának történelméből szemezgettek. A szezont az Élő blogSzolnok Néző keretében az Így helyes című műsor zárta, ahol Bajnai Zsolt szolnoki novelláiból olvasott fel, amiket Bajnai Marcell gitáron kísért saját dalai kötöttek össze. A Tiszavirág fesztivál idején pedig újra meghallgatható volt az 1876 és 1980 közötti időszakot bemutató, négy helytörténeti előadás.

Az újabb félév tematikája annyiban változik, hogy a havi két előadás december elejéig az Élő blogSzolnok Anno keretében csak Szolnok múltjáról szól majd, míg a nyolcadik, évzáró előadás ismét egy Így helyes, zenés-irodalmi összeállítás lesz. A hét helytörténeti előadás tulajdonképpen két csoportra oszlik, három este Szolnok „városrészeiről” – a Kossuth térről, a Zagyván túli városrészekről és a Tiszaligetről – szól, négy alkalom pedig egy-egy nagyobb témát jár majd körül alkalmanként hatvan-hetven vetített képpel.

Első alkalommal, az Így lett Szolnok 900 éves előadás az 1975-ös jubileum kitalálását, előkészítését, lebonyolítását, tárgyi és épített emlékeit mutatja be, kitérve arra, hogy miért éppen 1975 lett a város jubileuma, és a város első írásos említésének 900 éves évfordulója mellett mi minden indokolta ezt a már 1971-ben meghozott döntést. Ugyancsak szó esik majd más települések Kádár-korban felfedezett többszáz éves történelméről, és a szolnoki jubileum tárgyi emlékeiről, például arról a több mint tízmillió darab egykilogrammos kristálycukorról, amelyek csomagolására rákerült a „900 éves Szolnok” felirat. Mindezek mellett beszélni kell arról is, hogy a jubileuminak gondolt beruházások jelentős részének eredetileg vagy nem 1975-re kellett volna elkészülnie, vagy abban az évben nem is sikerült átadni őket. Mindezek mellett pedig megkerülhetetlen, hogy beszéljünk arról a rengeteg társadalmi munkáról és felajánlásról, amelyek nélkül nemcsak a rendezvények, de a beruházások többsége sem jöhetett volna létre a „900 éves Szolnok” jelszó alatt.

Hasonlóan nem városrésszel vagy időszakkal foglalkozik majd a szeptember 23-ai Mire felgördült a függöny című előadás, amely a szolnoki színjátszás helyszíneit mutatja be. Október 21-én a szolnoki képeslapkiadás története kerül majd terítékre, míg november 18-án a város ma is álló vagy éppen már eltűnt köztéri szobrairól lesz szó. Ezek közül az előadások közül eddig csak a színházas volt egyszer hallható, a másik két téma kvázi „ősbemutatóként” kerül a Tisza mozi közönsége elé. Ugyanez mondható el a „városrészek” történetéről szóló előadásokról is, hiszen az október 7-ei, Kossuth térről és a december 2-ai, Tiszaligetről szóló témák először kerülnek ilyen formában bemutatásra, és csupán a november 4-ei, a Zagyván túli városrészeket – Scheftsik-telep, Tallinn, Alcsi – bemutató előadást hallhatták 2021-ben és 2022-ben egy-egy alkalommal.

Az Élő blogSzolnok sorozat tehát szeptember 9-től, kétheti rendszerességgel várja a város múltja iránt érdeklődőket. Az 1950 forintos belépőjegyek elővételben a Tisza mozi honlapján vásárolhatók meg, illetve személyesen a helyszínen. Az általában másfél órás előadások sorrendje tehát a következő lesz:

Szeptember 9.: Így lett Szolnok 900 éves

Szeptember 23.: Mire felgördült a függöny – A szolnoki színjátszás helyszínei

Október 7.: A város szíve – a Kossuth tér épített öröksége

Október 21.: Szolnoki anzikszok egy évszázadon át

November 4.: A Zagyván túli városrész(ek) – A Scheftsik-telek, a Tallinn és az Alcsi története

November 18.: Köztereink üzenetei – avagy a szolnoki szobrok története

December 2.: Évek szállanak az árnyas fák alatt – a Tiszaliget története

December 16: Így helyes

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Rendszerváltó év Szolnokon: 1989. április

Különös időszak volt a harminc évvel ezelőtti április. Még "ünnepelte" az ország a felszabadulást, Szolnokon is kitüntetéseket osztottak Lenin születésnapján, de érződött, már semmi sem a régi. Munkanélküliség, forint leértékelés, lakáshiány, sőt taxis áremelés. És május elseje is közelgett.

A Csáklya úti híd korlátjára

Szolnokiként azt kell mondanunk: szükségünk van egy második, a városon belüli közúti Tisza-hídra. Most úgy tűnik, ez a Csáklya utca környékén fog megépülni. Ugyanakkor legyünk tisztában azzal, az építkezés 2024 előtt nem fog elkezdődni. Addig néhány dolgot át lehetne gondolni.

Újabb táblasirató

Reménykedem, hogy nincs igazam. Mert az nem lehet, hogy egy 258,42 millió forintos beruházásba nem fért bele egy 47 éves tábla megmentése. Egy tábláé, amely azoknak a névtelen szolnokiaknak állított emléket, akik 1974-ben társadalmi munkában építették a Kolozsvári úti óvodát.

Hatvanból hat

Szép lett volna, ha a Szolnok 950 keretében megnyílik, és nem azt kell újra leírni, hogy 2019 óta zárva. Eddigi 60 évéből 6 év vendégek nélkül telt. Ma se tudjuk, meddig lesz így.