2025.08.27. (szerda)

Jövő a múzeumban

Jövő a múzeumban

Dátum:

Egy múzeumnak az is feladata, hogy fejet hajthassunk az eltűnő helyi mesterek előtt. Bízva abban, hogy lesz, aki megállítja az elmúlást. Mert az nem lehet, hogy a majdnem feledésbe merült szolnoki csipke végül eltűnjön! A Damjanich múzeum Szolnoki öltések kiállítása ezért nem a múltról szól.

A Damjanich múzeum időszaki kiállítótermében felsorakoztatott próbababákon lévő ruhák között van legalább kettő, amiknek nem múzeumokban, hanem divatlapokban, egyedi ruhákat árusító üzletekben és az utcán lenne a helye. Legalábbis szerintem, aki annyit ért a ruhákhoz és divathoz, hogy legfeljebb megcsodálja az egyre ritkábban feltűnő, csínosan öltözött hölgyeket. És elképzeli, hogy például az a kétféle barna színből összeállított miniruha, a szinte barnából zölddé változó fejkendővel, milyen pazar lenne egy szolnoki premieren. Vagy a kettővel odébb „álló” babán lévő kockás nadrágos, bézs kabátos, barna kendős összeállítás milyen feltűnést kelthetne a világ bármely eseményén. Pedig ezek tulajdonképpen hétköznapi alkotások. Csak éppen mesterremekek, amelyek kiemelhetik viselőiket a szürke tömegből, talán ráébresztve a sokaságot, micsoda kincs az egyedi. Meg az ilyesmit előállítani képes tudás, kreativitás, alázat, amit soha, semmiféle mesterséges intelligenciával nem lehet majd pótolni.

A múzeumok a legtöbb esetben olyan mesterségek tárgyait gyűjtik, őrzik és mutatják be, amelyek napjainkra tulajdonképpen eltűntek. Hol vannak már a cipészek, a kalaposok, a szűcsök, a férfi és női ruhakészítők, vagy éppen az órások, akik pár évtizede még Szolnok utcaképét is meghatározták, jó száz évvel ezelőtt pedig a város dolgait befolyásoló iparosok voltak? És hová lettek az egyedi, sokszor évtizedekig használható termékeik, amelyeket egykor hétköznapi használatitárgyaknak tekintettek, miközben ma már mestermunkáknak neveznénk őket? Mennyi tudás, ismeret, tapasztalat tűnt el, köztük sok olyan, amit többé már nem lehet rekonstruálni, mert a mesterek apró, csak szóban vagy mozdulatokban rejlő titkai nélkülük nem idézhetők fel? Kapuk záródnak be örökre köztünk és a múltunk között.

A Szolnoki öltések című, nemcsak címében szolnoki kiállítás nekem legalább annyira szól a múltról, mint a jövőről. Mert miközben elmeséli, hogy mi is a szolnoki csipke, és milyen kevesen múlott ennek a helyi értéknek a megmenekülése, azt is megmutatja, az értékmentéshez nem feltétlenül hivatalok, szervezetek, programok kellenek, hanem valamibe beleszerető, kreatív emberek. Akik képesek a maguk örömére tanulni, nem foglalkozva azzal, hogy az éppen trendi vagy sem, érdekel-e másokat, fontos-e a világnak. Ez a kiállítás épp annyira szól Tóth Béláné Szabó Teréziáról, aki tulajdonképpen megmentette a szolnoki csipkét, mint azokról a Tóth Bélánékról, akik akkor is kapuőrök maradnak a múlt és a jövő között, ha ezt soha, senki nem veszi észre. Főhajtás, tiszteletadás, rácsodálkozás és valaminek a megmentése a jövő számára.

A Szolnoki öltések, Tóth Béláné Szabó Terézia alkotói életútját bemutató tárlat annak a bizonyítéka, hogy élnek még köztünk mesterek. Az pedig, hogy ezt a Damjanich múzeum felvállalta, megmutatja, egy ilyen hely nemcsak a múltról, de a jövőről is szólhat. Mert legyen csak egyetlen egy valaki, aki a kiállított tárgyak alapján beleszeret Szabó Terézia munkáiba, és máris évtizedekre megmenekült a szolnoki csipke, és van remény, hogy akkor is lesznek nem gépsorokon, gyárakban, hanem kattogó varrógépeken, apró – akár a nappaliban berendezett – műhelyekben készülő, műalkotásnak is beillő ruhák, csipkék és egyedi kiegészítők.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Elszalasztott Oscar és remény

Ha rossz kedvbe akarnak süllyedni, csak akkor nézzék meg a Larry című új magyar filmet, mert olyan maflást ad a valóság, hogy nincs az a vakhitű troll, aki hasonlóra lenne képes. Bernáth Szilárd filmje lenne a magyar Oscar-jelölt, ha bármit is számítana még itt a minőség és a hitelesség.

Káosz egy medencében

Talán tény, bár soha sem büszkélkedik vele senki, de egy fegyverropogástól hangos forradalom idején bárkiből lehet hős vagy ellenség. Részben a szerencsén, részben a köpönyeget gyorsabban forgatókon múlik. A Libertate'89 - Nagyszeben című film nekem erről a káoszról szól.

Kétes kasszasiker

A pártpolitika beszökött a filmszínházainkba, ám ennek örülhetnek a mozisok, mert az Elk*rtuk jegybevételei kárpótolják őket a pandémia utáni visszaesésért. A filmről, mint filmről is érdemes lenne beszélni, amire sajnos nem a vállalható színészi játékok és a képek miatt fogunk emlékezni.

Mindenkit érintő

Ha ezentúl valakinek meg kell világítanom, miért működik az oktatás, az egészségügy, a közszolgáltatások, és minden, amit az adónkból tartunk fenn, akkor a Fekete pont című filmet fogom citálni. Például a központi szál mellett is megálló kis történetet, ami a filmbéli iskola kizuhant ablakáról szól.