2025.10.14. (kedd)

Múló világ?

Múló világ?

Dátum:

Egy ország Isten háta mögötti részén, ahol leginkább csak mezőgazdaságból lehet megélni, mit kezdhetnek magukkal a tizenéves fiatalok. Vedelhetnek, bulizhatnak, motorozhatnak, verekedhetnek, vagy, ha éppen a nyakukba szakad a családi gazdaság, folytathatják azt, amit őseik is tettek.

A Boldogok a sajtkészítők – eredeti címe: Vingt dieux – című francia film kapcsán érdemes egy kicsit elidőzni a hazai filmforgalmazók címadási gyakorlatánál. A külföldi alkotások magyarított címeinek általában nem sok köze van az eredeti címekhez, sőt sok esetben magához a sztorihoz sem. Általában egyetlen célt szolgálnak, jól hangozzanak, és ezzel potenciális nézőket csábítsanak a hazai mozikba. Kicsit olyanok, mint a szakadt hálók, amikkel azért próbálnak halászni, mert tulajdonképpen azokkal is van némi esély a fogásra. A Brain élete című klasszikusból ollózott filmcímmel engem mindenesetre megfogtak, mert bevallom, e nélkül nem biztos, hogy beülök erre a filmre. Pedig kár lett volna kihagyni.

És nem azért, mert ebben az esetben legalább van némi köze a magyar címnek a külföldi történethez. A Boldogok a sajtkészítők ugyanis egy olyan kelet-franciaországi régióban játszódik, ahol a mezőgazdasági vállalkozók – helyi parasztok – egyik legfontosabb foglalatossága a sajtkészítés. Az ország Isten háta mögötti, hegyvidéki területén, ahol a természet szépségén és a kemény munkán kívül nem sok minden akad. A fiatalok számára sem. Akik ennek megfelelően, minden bizonnyal szülői mintákat is követve, ész nélkül vedelnek, buliznak, részegen motoroznak, verekednek, és természetesen partnereket hajkurásznak. A fiatal Louise Courvoisier forgatókönyvíró és rendező első nagyjátékfilmje ezt a kicsit kilátástalan, mókuskerék életmódot parádésan be is mutatja filmje első harmadában. Megágyazva ezzel a történet megértéséhez. És viszonyítási pontot építve a későbbiekhez.

Merthogy vannak helyzetek, amikor hirtelen fel kell nőni, vagy legalábbis szakítani kell a korábbi, nem biztos, hogy túl sok kilátással és reménnyel kecsegtető élettel. Itt a főszereplő, Totone apjának halála – részegen autóbalesetet szenved – hozza el fordulatot, amikor a húgával magára maradt srácnak kezdeni kell valamit az új helyzettel. És mi mást kezdhetne, mint amivel a környéken mindenki foglalkozik, megpróbál sajtot készíteni, de lehetőleg díjnyertest, hogy azzal megoldja anyagi gondjaikat. Nagyjából erről szól a film második harmada, amiben a legszebb, hogy csak a főszereplő és kortársai jelennek meg benne, azaz nem bukkannak fel okoskodó felnőttek, hivatalnokok, kizárólag a fiatalokra koncentrál a rendező. Miközben a néző kicsit tényleg elmerülhet a sajtkészítés rejtelmeiben. De persze nem dokumentarista módon.

Esküszöm, végig drukkoltam a srácnak, hogy nyerje meg az áhított díjat, és jöjjön egyenesbe az élete. Mivel nem nagyon vetítik a magyar mozikban ezt a remek alkotást, talán elárulhatom, hogy nem sikerül neki. Viszont elveszti a szerelmét és a barátait. Legalábbis a film harmadik harmadára, amit parádésan futtat ki a rendező oda, hogy a folytatást a nézőkre bízza. És én úgy folytattam a fejemben, hogy a srác visszanyeri a barátait, a szerelmét, akivel ráadásul összebútorozzák a fiatalon megörökölt tejgazdaságaikat, és élnek boldogan, míg meg nem halnak. Már, ha boldogok a sajtkészítők Európa egy eldugott szegletében, ahol a világháló kínálta csillogó virtuális világ mellett kellene hajnaltól késő éjszakáig, az év minden napján robotolni. Nem feltétlenül a megélhetés alamizsnái miatt, hanem mert a gondjukra bízott állatok ezt követelik.

A fiatal francia rendezőnő amatőr, helyi srácokkal készítette el filmjét, akik olyan profik, hogy azt sok magyar tévésorozat vagy mozifilm is megirigyelhetné. Miközben egy pillanatra sem dokumentarista, hanem valóban szórakoztató játékfilm marad a Boldogok a sajtkészítők. Ami lehet, hogy pár évtized múlva már egy olyan világ lenyomata lesz, ami végleg eltűnik, mert annyira hihetetlennek tűnik, hogy a 21. században lesznek olyan fiatalok, akik apáik és déldapáik útját akarják járni. Ott, ahol az őseik is éltek, azt csinálva, amit őseik is csináltak. Boldogan vagy boldogtalanul. A világ rendjére hivatkozva.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Életközepi Kálmán

Filmet természetesen bármiről, bárhol és miként a magyar valóság mutatja, bármennyi pénzből is lehet csinálni. A jó filmhez ezeknél azonban jóval több kell, és Hajdu Szabolcs immár másodjára bizonyítja, hogy kevésből, kis helyen is tud remekelni. Most például életközepi válságról.

Borat az Oscaron?

Az 1990-es taxisblokádról szóló új magyar film nemcsak elszalasztott lehetőség, de sok szempontból gyalázat is. Maga Antall József kérné ki magának ezt a filmet, és gyanítom, Andy Vajna is szivart tördelve tiltakozna, hogy ezzel a vállalhatatlanul béna képi világgal induljunk az Oscarért.

Szente Vajk megmutatta

Hogy miként kell egy félévszázados, operettbe hajló, korai musicalt 2016-ban úgy színpadra állítani, hogy az arra kíváncsiak az eredeti bájt láthassák benne, miközben a fiatalabbak egy szemtelen, friss játékot élvezhessenek. A könnyedség mögött persze felsejlik a tiszteletet parancsoló gépezet.

Fontos regény Szolnokkal

Az Egy piaci nap természetesen nem azért fontos, mert ez az a magyar irodalmi alkotás, amelyben a legtöbbször írják le Szolnok nevét. Bár azzal sincs baj, ha annyira elvakult lokálpatrióták vagyunk, hogy emiatt vesszük kézbe, és így szembesülünk a háború utáni évek borzalmaival.