Tény, hogy így legalább nem fújja szét a szél a szemetet. Az is elvitathatatlan, hogy aki a villanyoszlop nyílásába betömte az üres PET palackokat meg a kukorica konzerv dobozát, annak legalább eszébe jutott: valamit kezdeni kellene a hobbija során keletkezett szeméttel. De, ha már a vízparttól az útig elvitte, nem lehetett volna egy kukáig vagy hazáig? A villanyoszlopokat ritkán ürítik a kukások. Mi lesz ezzel a szeméttel? Már más gondja.

Az építkezés alatt az emlékezés szünetel? Ez jutott eszembe a két építkezés közé szorult Damjanich-szobor környékéről. A fű ugyan le van vágva, de nem virágok, hanem szemét virít az emlékműhöz tartozó dombon, lépcsőkön, mögé pedig ne is nézzenek. Értem én, hogy most nincs szem előtt. Meg azt is tudom, hogy a szolnoki csata napja óta koszorúzni se lehetett. De az emlékmű szó nem arra utal, hogy csak bizonyos napokon emlékeztetne az a mű. Az emlékezés az építkezések alatt sem szünetel(hetne).

Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

A Szapáry úti nagy banképület tetején bő nyolcvan éve mutatja óra az időt. Persze, amióta mindenkinek a karjára, zsebébe óra került, talán már nem is annyira fontosak ezek a közterületi időmérők. Bár szerintem zavaróak tudnak lenni, ha nem a helyi, hanem mondjuk, a nyugat-szibériai pontos időt mutatják. Márpedig a néhai Tünde/Kádár cukrászdától felnézve a bank homlokzatára, ez a helyzet. Vajon ki állíthatja be azt az órát?