Az egy dolog, hogy valaki ismét nagyon erős volt a Tiszaparti sétányon, és sikerült egy kukát megfektetnie. Az viszont elgondolkodtató, hogy mindezt a rendőrségtől 100 méterre, egy bekamerázott közterületen sikerült elkövetnie, ahol ráadásul olykor narancssárga mellényesek is járőröznek. Bár ahogy a mellvéd összefirkált tetejét, a még mindig ripityára tört kijelzőket elnézem, se nem egyedi, se nem új keletű a rongálás. Már-már megszokott, és megelőzhetetlen.

Karácsonykor még örültek neki. Vízkeresztkor már az utcára került. Úgy döntött, nem adja fel. Megnézi milyen a farsang, a húsvét, de talán még a pünkösd is összejöhet. Főleg, hogy Szolnokra, annak is a belvárosába vetette a sors. Ami jó esélyt ad arra, hogy hetekig, hónapokig ácsorogjon háborítatlanul a Hild téren. Lázadni ott lehet, ahol gyenge a hatalom. Márpedig a szolnoki közterületesekkel egy elszáradó karácsonyfa is könnyedén veszi fel a harcot.

Tudom, hogy két külön intézmény. Azt is, hogy nem ugyanaz a fenntartójuk. Miként azt is láttam, különböző időben zajlott a két épület hőszigetelése. Szóval az objektív okokat értem. Szubjektív szellememmel azonban nem tudom felfogni, miért nem lehetett a Tiszaparti sétányon egymás mellett álló, két középiskolát egyformára burkolni. Nem attól vannak, hogy különböznek.

Lényegében a Sólyom utca folytatása az egykori Sportbolt melletti sikátor, aminek köszönhetően nem kell hosszú háztömböket megkerülni. Mondjuk, ahogy az az átjáró mostanában kinéz, elgondolkodik az ember a kerülésen. Sajnos nem tudom, hogy kinek címezhetném a panaszomat. Mert nem tudom, hogy az ott köz- vagy magánterület. A kinézet alapján csak a közröhej a biztos.