Talán két éve készült el az egykori szolnoki vár úgynevezett Vízi kapuja, amin keresztül a Tiszához lehet lejutni. Éppen azóta figyelem a kapu oldalfalából meredező kábelcsonkokat, pár centire a turistaút jelzésétől és a hely leírásától. Talán a törökök hagyták itt? Vagy a törökökre emlékeztet? Netán későbbi korok mementója? Vagy a jelen slendriánságának a jele? A pályázat lezárása után ennyire nem számít senkinek, hogy mi készült vagy nem készült el? Végül is Szolnokot akarjuk megmutatni a turistáknak.

Egy épület karakterét felújítás címén alapvetően megváltoztatni, szerintem olyan, mintha egy régi versben kicserélnénk a ma már alig használt szavakat, és itt-ott aktualizálnánk, a rímeket és a versszakok számát meghagyva. A József Attila úton álló, legalább 50 éves, egykor a Térképészeti Hivatalnak otthont adó épülettel nagyjából ez történt. Ráadásul az eredmény az egyen hungarocell borítás, egyforma vakolat és a mindenünnen visszaköszönő műanyag nyílászárók. Lehet, hogy korszerű, de unalmas lett a valamikor majolikával borított egyedi kinézetű épület.

A lassan két éve elkészült Véső úti sporttelep mellett, a parkolóval szemben árválkodik ez a magányos villanyszekrény. Mögötte a falat tatarozták, előtte a területet parkosították, a közelben a parkolót megépítették. Csak ez a villanyszekrény nem érdekel senkit. Mint egy magányos, lakatlan sziget az óceán közepén, úgy árválkodik az érdektelenségben, nemtörődömségben Szolnokon. Talán áram nincs benne.

A belváros egyik forgalmas pontján, a Mészáros Lőrinc utcán éktelenkedik egy ideje ez a lassan beszakadó, kilyukadó csatornafedél. Nem tudom, kinek kellene észrevennie még az előtt, hogy egy autó, vagy egy gyalogos alatt beszakadna. Kié az út? Kié a csatorna? Kié a város? Ha beszakad, kiderül.