A Tisza-parton, a református templomnál lévő - egyébként kulturált - játszótéren lévő hirdetőtábla két évvel ezelőtt is hasonlóan nézett ki. Annyi a változás, hogy a városi folklór alpári hangú művelői sokat azóta is dolgoztak rajta, gondolom, a felnövekvő generáció okítása céljából. Olvasgassák! És döntsék el, hogy így van-e ez rendjén.

Ez most egy ismétlés, hogy bemutassam: tévedtem. Két év alatt sem szakadt be az úttest a Mártírok útján, a "dohányfermentáló" közelében. A fotó ma is készülhetett volna. Két éve ugyanis csak süllyed az úttest, amire az autósokat tábla figyelmezteti, a buszon utazókat meg a jármű és a fejük bólintása. Mennyivel lennénk előbbre, ha két évvel ezelőtt kijavítják itt az utat? Lehet, ez egy kísérlet arra, hogy kiderüljön: milyen mélyre süllyedhetünk még?

Közel két hétig vártam, mi lesz a sorsa a zsinagóga, a Szolnoki Galéria Tisza felőli bejáratánál szétdobált ruháknak. Aztán beláttam, hogy ugyanaz, mint az ugyanott talán évek, de minimum hónapok óta gyűlő galambszarnak. Fél évszázada új funkciót kapott épület a bő évtizede átadott, számtalan díjjal elismert tér mellett. A szolnoki turistamágnes. Mit mutatunk meg magunkból és a városból? Persze, a hajléktalanok és a galambok tehetnek róla, meg az, aki szól érte, ahelyett, hogy eltakarítaná. Másoknak nincs is köze mindehhez.

A Szentháromság térrel szemben, az egykori kőolajos klub előtt, egy elég forgalmas járda mellett. Több hete tető és figyelmeztetés nélkül. Áldozatra várva. A szerencsében bízva. Hogy mire valók a közterület-felügyelők Szolnokon, régóta nem tudom. Hogy miért nincs gazdája az utcáknak, jó ideje nem értem. Hogy mire való egy önkormányzati képviselő, azt biztos félreértem. Miként a gondatlan veszélyeztetést is. Tehát az ott egy veszélyes lyuk. Én szóltam.