Most még csak bosszantó probléma a Madách utcai sikátornál lévő lyuk. Egyrészt a parkoló autók és a lyuk - a terelő bója - között nehezen férnek el a mindenféle méretű járművek, ezért a bója sokszor odébb kerül. Másrészt az erre járó gyalogosok, bringások is nehezen veszik észre az alattomosan megbújó lyukat. Az igazi baj azonban akkor lesz, amikor a környéke beszakad. Talán pont egy olyan építőanyagot szállító teherautó alatt, amilyen alig egy hónap alatt előidézte ezt a lyukat. Más haszna érdekében ismét a városnak lett/lesz kára.

Ismét megáradt a Tisza, ami olykor elképesztő szeméthegyeket visz ártéri faroncsok között. Ezeket elnézve nem is az a kérdés, hogy mit visz a víz, hanem, hogy miért. Hogyan és miért kerül ez a rengeteg szemét az árterekre? Védjük mi egyáltalán ezt a folyót, ha minden árvíz alkalmával ekkora szemétkupacokat kaphat a hátára?

Nem jó érzés mostanában a 4-es főúton átvezető kerékpárút, belvároshoz legközelebb eső alagútjában kerékpározni. Ugyanis újra ott az a jel, ami néhány évente itt-ott feltűnik Szolnokon, és nem sok jót jelent. Nem volt nálam festék vasárnap este, nem tudtam lemázolni. Meg nem is szeretnék rongálásos kabátlopásba keveredni. És talán van gazdája is annak az alagútnak, aki esetleg előbb-utóbb csak észreveszi, hogy feltűnt ott az a jel.

A Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiójának udvarában - a buszpályaudvar mögött - még az év elején is árválkodott egy oroszlánfejekkel díszített, persze évek óta nem működő díszkút. Azt hittem, a kerítésen belül biztonságban van, és majd megmenekülhet az épülettel együtt. Tévedtem. Valakik, valamikor, valamiért leverték a szomorú kút díszeit. Így az oroszlánfejek már nem figyelhetik a jobb sorsra érdemes épület történetét. Talán az egykori stúdió szerencsésebb lesz!