Lehet humor, lehet street art, lehet kedves fricska vagy ordenáré szemétség az egykori pártház mögött álló - térdelő - Ivó lány kezébe törött poharat rakni. Avagy mindez lehet a belvárosi átmulatott éjszakák jelképe, üzenete, összefoglalója vagy a bulikból kimaradó városlakók képletes képen törlése. De nem lehet csak egy törött pohár, meg egy szobor, meg egy város külön-külön!

Tekinthetjük speciális reklámeszköznek is. Mert, aki nem fér el a bokrok miatt a járdán, az kénytelen a bank felé kerülni. Meg persze szimpla trehányságnak is, hogy a város közepén, az SZTK közelében, lassan évek óta buknak rá a bokrok a járdára. Tény: a másik oldalon is van járda. Sőt, lehetnek környezetvédelmi szempontok is. Tehát az is lehet, hogy nincs is semmi baj a Hősök terén, a Baross utca torkolatánál ezzel a kis szolnoki dzsungellel.

Klímaszorongás? Környezettudatosság? Globális felmelegedés? Környezetvédelem? A víz a legfőbb kincs? Vannak nagy szavaink és kifejezéseink, meg van a valóság. A valóság, ami mindig piciben, hétköznapiban, közvetlen közelről mutatja meg, hogy mennyire vesszük komolyan a világ problémáit. Amik a fejünkben nem nálunk jelentkeznek, nem velünk történnek, nem minket érintenek. Még. És addig így is lehet gondolkodni a vízről, a szemétről, a betonról.

Már megszoktam, bár elfogadni sosem fogom, hogy nálunk soha, semmire nincs pénz. Pedig a lassan elpusztuló bíróság felépítésére 1891-ben futotta. Az emeletráépítésre 1924-ban futotta. Valamikor a rendszerváltás előtt a felújítására futotta. Ez az épület adott helyet levéltárnak, egyetemnek, ügyészségnek és bíróságnak. Azaz történelmünk fontos része. De mi a jövő, ha nem futja a múltra?