Azok a sárga drótüvegek talán már ötvenévesek is elmúltak. Akkor kerülhettek az egykori tiszaligeti TITÁSZ-üdülő erkélyére, amikor azt nem kevés társadalmi munkával megépítették. Jó ideje nincs már TITÁSZ, és társadalmi munka sem, ám azok az üvege még bírták. A Tiszavirág-híd mellett is 13 évig. Aztán történ valami. Fokozatosan és szisztematikusan múltidőbe kerültek. Nincs tanulság, nincs következtetés, nincs már sárga drótüveg.

Tényleg azt hittem elsőre, hogy a természet bolondult meg ebben a tavaszias télben a Várkonyi téren. Aztán jobban megnézve a 18 emeletes előtti fa koronáját, rá kellett jönnöm, minden a régi. Csak olykor már a fák koronájára is jut egy kicsi a szemétből. Érdekes látvány.

Megehetné már a Kossuth téri kisfiú kutyája ezt a telet. Március 11-e van. De hol a tavasz?

Amíg működött, addig is a város egyik legnívósabb vendéglátó-ipari egysége lehetett a Tallinn városrész Korty Borozója, ahol a felirat szerint még nyerőgép is üzemelt. Így bezárva, pusztulva, az igényes, csupasz hirdetőtábla mellett viszont már csak egy ócska faház. Viszont a városrész és Szolnok szégyene, a nemtörődömség reklámja.