– Az előző évad három legjobb rendezése – szerintem – Radó Denisehez köthető. Mire számíthatunk az új szezonban Öntől?
– Hogy mit rendezek, azt már tudom, azt pedig csak remélem, hogy a tavalyihoz hasonlóan tetszenek is majd a közönségnek. A Szín-Mű-Helyben már próbáljuk Richard Harris Csupa balláb című, igazi csajos darabját. Talán csak annyiban különbözik a tavalyi Szépségszalontól, meg az azelőtti Gőzben című darabtól, hogy ebben most egy férfi – Mészáros István – is szerepelhet. A darab különböző társadalmi helyzetű nőkről szól, akik kikapcsolódásként sztepp órákat vesznek, közben pedig megismerjük az életüket és a gondjaikat. Tavasszal a Jézus Krisztust Szupersztárt állíthatom színpadra, közben pedig Adél leszek Molnár Ferenc Üvegcipőjében, illetve Lady Milfordot játszom Schiller Ármány és szerelemjében. Nem panaszkodhatom, színészként és rendezőként is el vagyok kényeztetve.
– Ön vagy a színház vezetése dönti el, hogy mit rendez?
– A Jézus Krisztus Szupersztárt a színház vezetősége választotta nekem. A Csupa balláb lényegében az én ötletem volt. Az a helyzet, hogy a színpadi szerzők nem nagyon kényeztetik el a színésznőket igazán jó szerepekkel, ezért jó ideje gyűjtöm a kolléganőknek lehetőséget teremtő darabokat. Amikor Szolnokra szerződtem, elővettem a fiókomból pár ilyen darabot, átadtam az igazgató úrnak, aki erre az évadra a Csupa ballábat választotta közülük.
– Miért kezd egy színésznő rendezni?
– Sokáig voltam a budapesti József Attila Színház tagja, ahol egy idő után azt éreztem, hogy sok olyan kollégám, sokkal többre lenne képes, csak nem használják őket. Aztán jött egy merész ötlet és bementem Léner Péter igazgatóhoz, hogy szeretném megrendezni a Hárman a padon című, két idős úr és egy hölgy kapcsolatáról szóló darabot. Nagyon meglepődhetett, mert rögtön beleegyezett. Jól sikerült, ami elsősorban a szereplők, Láng József, Makay Sándor és Örkényi Éva érdeme volt, akiktől rengeteget tanulhattam. Persze lehet, hogy azért akartam valami újat kipróbálni, mert éppen terhes voltam a lányommal, és belülről is éreztem, hogy muszáj valami mást csinálnom.
– Nem nehezebb színészként úgy próbálni, hogy rendezőként is van tapasztalata, a másik oldalról is ismeri egy darab születését?
– Vannak pillanatok, amikor olyankor is előbújik belőlem a rendező, amikor éppen engem rendeznek. De színészként teljesen mást jelent egy darab létrehozásában részt venni. Persze vannak rendezők, Balázs Péter, Kis József vagy éppen Kerényi Imre, akik igénylik, hogy ha velük dolgozom, akkor ne csak színész legyek, hanem mondjam el az ötleteimet is.
– Sokfelé játszott és rendezett már. Más a vidéki közönség, mint a fővárosi?
– Igen, és kifejezetten pozitív értelemben. A vidéki közönség ugyanis sokkal nyitottabb, és jóval többet vár el egy helyi színésztől, mint egy fővárosi egy pestitől. Vidéken sokféle szerepet és ezzel lehetőséget kap egy színész, amire a közönség kíváncsi. Rengeteg a pozitív visszajelzés. Rendezőként nagyon szeretek beülni a közönség közé, vagy szünetbe elvegyülni közöttük, mert sok mindent tudnak hozzátenni a munkámhoz.
– Híres színész dinasztia tagja. Gyerekkorában a szülei is vidéken dolgoztak. Milyen volt akkor vidéken színésznek lenni, és milyen most?
– Édesanyám nagyon sokáig volt a Győri Nemzeti Színház tagja, ahol a papám – akitől a negyvenes években elvették a kecskeméti színházat – közönségszervezőként dolgozott. A győri évek nagyban befolyásolták, hogy ezt a pályát választottam. Ott azt éreztem, hogy a színészek az adott darabért bármire képesek, iszonyatosan figyelnek egymásra, alázattal viseltetnek a szakma iránt és szeretetben dolgoznak. Emlékszem, számtalanszor előfordult, hogy este felébredtem, és a nappalinkban, előadás után ott próbált a társulat. Pesten, színésznőként nem sokáig éreztem ezt, vidéken annál inkább. Ezért is volt jó, hogy bár sokáig fővárosi társulat tagja voltam, mindig dolgozhattam nem pesti színházakban is. Itt Szolnokon pedig egyre többször érzem azt a hangulatot, ami gyerekkoromban úgy megfogott.
– Szolnok csak a színházat jelenti, vagy azért a várost is?
– A 14 éves lányom imád itt lenni. Most is, amikor kezdődött az évad és eljöttem, mondta: milyen jó, hogy te mehetsz Szolnokra. Nagyon szeretünk a Tisza-parton sétálni, vagy kiülni a Kossuth térre egy limonádéra. Imádja azt a szökőkutat. Egyre több szolnoki, nem szakmabeli ismerősünk is van. A helyi turkálók némelyikében pedig már törzsvendég vagyok, mert egyszerűen imádok ruhákra vadászni.
– Az évadnyitó után pár nappal beszélgetünk, az első premierig még majdnem egy hónap van hátra. Mi a szeptemberi program?
– Pár napja kezdtük a Csupa Ballábat próbálni. Szeptember közepén egy kicsit magukra hagyom a színészeimet – részben, hogy intenzív sztepp órákat vegyenek -, mivel nekem kezdődnek az Üvegcipő próbái. Molnár Ferenc darabját az előző évad végén már próbáltuk, csak az intenzív főpróbahét van hátra a szeptember 24-i bemutatóig. Utána persze visszatérek a rendezéshez, hiszen a Csupa balláb október 9-i premierjével nyílik meg a színház új játszóhelye, a Szín-Mű-Hely.
