"A Molnárfecske-telep Szolnok legjelentősebb természeti értéke, az épített környezet és a természet együttélésének szép példája. Az ország legnagyobb ismert fészkelő telepe 1980 óta védett. A legtöbb fészek a Ságvári Endre körúton található..." Fészket még találtam, fecskét is láttam, de a védett telepre utaló emléktáblának jó ideje nyoma veszett. Igaz, nem a Ságváriról, hanem a Boldog Sándor István körútról, a piac közeléből. Nesze neked értéktár!

Magyarország Európai Uniós történetében majd egy komoly fejezetet kell szánni az úgynevezett kötelező kommunikációnak és ennek az elemeinek. Mindezekre külön hatóság figyel/figyelt, az ilyesmire elköltött pénz pedig meghaladhatja a térkövekre fordított uniós forrásokat. Az idő előrehaladtával jól látható, hogy a kommunikáció bizonyos elemeinek mennyi értelme és haszna volt. Csak Szolnokon több millió forintnyi, mára értelmetlenné vált tábla díszíti a közterületeket.

Nem a kezünk rövid, hanem a kuka van messze. Nem a kuka van messze, hanem trehányak vagyunk. Nem a kuka kicsi, hanem a parkoló autó sok. Nem közterület, mégis közös a szemét. Nem a parkolással és a díjfizetéssel, hanem az utána maradó cetlikkel van a gond. Nem, nem jó ez így. Nem, nem akarok kifogásokat és magyarázatokat kitalálni a Pelikán pláza parkolóház kijáratának állapota kapcsán. Mert nem jó ez így. És pont.

A Tiszaparti sétányon ülő férfialak talán a tanulást jelképezi. Egy ideje sötéten látja a jelent és a jövőt? Vagy csak elborult, mert nem tudja eldönteni: kis világunkban kire is mondhatjuk, hogy sötét?