– Az elmúlt huszonhárom és fél év első harmadát rettegésben töltöttem, a második harmadát végigbuliztam és dőzsöltem, majd miután a rabolt pénzzel együtt mindezek elmúltak, próbáltam jóvátenni mindazt, amit elszúrtam – foglalta össze életét Ványai, mert úgy tűnt, senki nem akarja neki elhinni a 200 milliós szolnoki bankrablást.
– Az érettségi után tényleg sok mindent csináltam – folytatta volna.
– Például Annát? – röhögött fel Jozsó, de a poénjára most nem volt vevő a Közgé 1988-ban érettségizett 4. d osztálya. – Bocs.
– Miután sehová nem vettek fel, úgy döntöttem, tartok egy laza, tanulástól és kötelességektől mentes, pihenős évet. Eleinte még röhögtem is azokon, akiket felvettek, és azt hittem, menő lesz egy évet lógni. Csakhogy már a nyári szünetben rá kellett jöjjek, a lógáshoz pénz is kell, munkahelyet azonban nem volt egyszerű találni. Mehettem volna három műszakban a vegyiművekbe zsákolni vagy a papírgyárba rakodni, ja, meg a Mezőgéphez reszelni. Gondolom, ezt ma is megtehetném, akár érettségi nélkül is.
– Te hol éltél eddig? – Éledt fel Gerzson, aki négy évet húzott le Ványai Bandival egy padban.
– Leginkább Korfun – nézett rá egykori padtársa csodálkozva. – Miért?
– Mert ezek a gyárak mára éppúgy eltűntek, mint a Ságvári körút, ahol a banktisztviselői pályádat kezdted.
– Vagy a bankrablóit – próbálkozott ismét Jozsó, de nagyobb sikert ezzel a benyögéssel sem aratott.
– De, ha már Korfu – vette vissza a szót határozottan Gerzson. – Röhögjetek ki, de 1998-ban, amikor ott voltunk nászúton, esküszöm hosszú percekig figyeltem egy embert a főtér árkádjai alatt, akiről azt hittem, Ványai. Csak azért nem mentem oda, mert a feleségem lebeszélt róla, hiszen olyan hihetetlen volt az a kocsi, amiből kiszállt, az elegáns nők, meg az a drága étterem.
– Bakker Gerzson! Pedig mekkora bulit csaphattunk volna. Az már a bujkálás meg a rettegés utáni időszak volt, amikor éltem a Korfun lazuló aranyifjak üres életét. Akkor szerintem épp az Esplanadan béreltem lakást, ott az árkádos kávéházak fölött. És enyém volt a sziget legszebb Porsche 911-es cabrioja. Hát, nőre se nagyon volt gondom akkoriban.
– Bunkó! Muszáj ezt az Anna előtt – csattant fel Csilluska. – Lepattansz tele zsetonnal, aztán meg azzal villogsz, hogy micsoda nőid voltak. Egyébként meg hiszem ám ezt az egészet, ha legalább egy képet látok erről a meséről.
– Azon ne múljon – nyúlt a táskájába Gerzson, és három fotóalbumot rakott a Közgé 18-as termének ablak felőli sorában az utolsó padra. Majd az osztályra telepedett síri csendben lapozgatni kezdett. – Itt van! Még filmre dolgoztam, és az objektívem se volt túl tökéletes, de pusztuljak el, ha nem Bandi van ezen a képen 1998-ban – és körbeadta a kinyitott családi albumot.
– A súly stimmel, ugyanolyan cingár, mint 1988-ban – állapította meg Csongor.
– Kicsit homályos a kép, menő a fejre tolt napszemüveg, de kétségtelen, hogy hasonlít – szögezte le Traktor, aki Annának adta tovább az albumot.
Annak hosszasan nézte. Nem szólt semmit. A válla fölött a képre néző Lívia néni törte meg a csendet.
– Nézzétek a szemét, a hatalmas szempilláit, egyértelmű, hogy ő van a képen – és nagyot sóhajtott az egykori matektanár.
– Bandi! – Vette vissza a szót Traktor. – Az tény, hogy másfél évvel az érettségi után úgy eltűntél, mint akit elnyelt a föld. Úgy tűnik, a korfui tartózkodásod is vitathatatlan. De ez a 200 milliós bankrablás, amiről most hallunk először, nagyon durva és hihetetlen sztori.
– Pedig 1989. december 24-én este nyolctól, 27-én hajnali kettőig legalább nyolcszor mentem vissza az épületbe. Majd bezártam a páncélt, és csak azt tudtam, hogy el kell, tűnjek a környékről. Mert vagy lebukok, vagy valakinek feltűnik, hogy a házunk padlásán nem papírgyűjtéshez való kötegek sorakoznak.
