– A pénzzel teli dobozokat beraktam a szekrénybe, megfürödtem, kiöltöztem és végigültem anyámékkal a karácsonyi vacsorát. Enni nem nagyon tudtam, mert azon járt az eszem, hogy mihez kezdek ennyi pénzzel, meg hogyan hozzam el azt, ami a Szapáry úti bankban az asztalon maradt. Anyám kérdezgette is, hogy mi a bajom. Mit mondhattam volna? Éppen egy bankrablás közben vagyok.
– Bandika! Tegyük fel, hogy elsőre elhoztál kettő és félmillió forintot. De, hogy a frászkarikába hoztál el százszor annyit? Szerintem ez az egész sztori nem igaz – kötötte magát Gerzson, és újabb kört rendelt a huszonöt éves találkozó résztvevőinek a Szigonyban.
– Mondta, hogy visszament még párszor – vette védelmébe Csilluska, aki próbált vigyázni, hogy több hülyeséget már ne mondjon. Főleg, hogy közéjük telepedett Anna, aki addig a többi asztalnál társalgott az egykori közgés osztálytársakkal.
– Ja, és ne feledd ki a meséből… – próbált Jozsó röhögve, összeakadó nyelvvel beszélni. – A meséből rendőröket!
– Ebből az egészből egy szó sem igaz – csapott az asztalra Traktor. Mivel azonban az elmúlt egy órában ezt rendszeres időközönként megtette, de aztán semmi többet nem mondott, már nem nagyon foglalkoztak vele a többiek.
– Miből Traktorkám? – Törte meg a rendet Anna. – Szerinted sem igaz, hogy Ványai kirabolta a legnagyobb szolnoki bankot, majd se szó, se beszéd lelépett?
– Ki rabolt, mit? – Nézett rá üveges szemekkel Traktor.
– Anna – fordult a nőhöz bizalmas hangon Csongor. – Én se hiszek ebben a történetben, de mi van, ha valami mégis igaz belőle. Hagyjuk Ványait, hogy mondja el a saját verzióját, mert abból kiindulva talán kibogozhatjuk az igazságot. Ha valóban volt egy ilyen rablás, akkor én megcsíptem az év sztoriját.
– Téged csak ez érdekel?
– Ahogy téged meg csak az izgat, hogy ez a bolond Ványai miért hagyott el. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, engem is izgat, hogy a Közgé legjobb nőjét miért volt képes dobni. De mondjuk, legyen ez egy mellékszál a történetben. Ha majd a bankrablásról kiderül, hogy kamu, akkor is ráérünk gondolkodni azon, miért dobott téged ez az eszement. Én nem dobtalak volna az biztos.
– Persze, csak előbb sikerrel fel kellett volna szedned – nevetett újra Anna. – Tudod, mit Csongi? Betársulok a nyomozásodba. Bandikám! – Fordult Ványai felé. – Hogyan is lett kétszázmillió abból a kettő és félből?
– A családi vacsora után azt hazudtam otthon, hogy elmegyek még veletek bulizni. – Itt megállt egy pillanatra és bocsánatkérően körbenézett. – Elnézést, hogy belekevertelek titeket is egy bűncselekménybe!
– Semmi baj, Bandikám. Reméljük, már ez is elévült – mosolygott Csongor.
– Kösz. Igazán rendes vagy. Szóval, fogtam két nagy táskát, és ismét elindultam a bankba. Kihalt volt a város. Reméltem, hogy aki lát, azt hiszi, ünnepelni megyek. Kilenc körül ismét bent voltam az épületben, negyedóra múlva pedig már újra az Árkádok folyosóján álltam. Ekkor már rutinos voltam. Munkaruhát is vittem magammal, így amikor kijöttem a kéttáskányi pénzzel, azaz nagyjából negyven millió forinttal, tiszta voltam. Mivel a buszok már nem jártak, gyalog indultam haza. Ekkor futottam össze a rendőrökkel, akik simán elhitték, hogy a romániai forradalom áldozatainak gyűjtök. Betessékeltek a kocsijukba, és majdnem hazáig vittek a bankból rabolt milliókkal. Csorgott a verejték rólam. De, amikor kitettek, biztos voltam benne, hogy december 25-én ismét felkeresem a Szapáry úti fiókot.