A fényes fotópapír, illetve a nagyítás és a sokszorosítás minősége is egyedivé teszi ezt az 1932-ben postára adott szolnoki képeslapot. Aminek csak egyik különlegessége, hogy német nyelven küldték egy soproni címre. A jobb szélén látható ház, a Tisza szálló fekete tornya és a folyón átevező hajós több figyelmet érdemel.
A postai bélyegző és a már elkészült Tisza szálló miatt négy évre szűkíthetjük az ehhez a Budapesten kiadott, de Szolnokot ábrázoló képeslaphoz felhasznált fotó lehetségeses készítési időszakát. A kép középpontjában lévő szállodát 1928-ban adták át, így a fotós legkorábban, abban az évben, vagy maximum 1927-ben dolgozhatott. Az 1932. szeptember 2-ai postázási dátum, illetve a buja növényzet pedig nyári felvételt sejtet, így a fotózás, a képeslapkészítés és terjesztés korabeli átfutási idejét számolgatva úgy tippelem, inkább 1931 lehetett az utolsó év, amikor a fotó elkészülhetett.
A hátlap tanúsága szerint a felvételt Knöpfmacher J. készítette, akinek a nevéhez, ebben az időszakban, szinte minden magyar városról köthető képeslap. Valószínű tehát, hogy az ország egyik jelentős képeslapkiadója, valamikor a harmincas évek fordulóján, Szolnokra is elküldte egyik munkatársát, aki a Tisza-híd Szandaszőlős felőli végén megállva készített fotókat – biztos, hogy több felvételt lőtt – a városról. És legalább két olyan dolgot megörökített, aminek ma már nyomát se láthatjuk, hogy nagyjából ugyanarról a helyről szemléljük a várost.
Számomra a legérdekesebb, a felvétel jobb szélén látható, emeletes, nyeregtetős épület, ami stílusában leginkább a Mártírok útján elbontott, altiszti házakra emlékeztet. Az ezen a képeslapon megörökített, ma már nem létező ház nagyjából ott állhatott, ahol jelenleg az evangélikus templomot találjuk. Elsőre nem nagyon volt elképzelésem arra vonatkozóan, hogy mi lehetett ez az épület. Aztán megnézve a város 1927-es térképét, már tudok egyfajta magyarázatot adni. A térkép tanúsága szerint ugyanis azon a helyen – egész pontosan a Scheftsik István utca 7. szám alatt – a Magyar Királyi Csendőrség laktanyája működött. Ez alapján azt kell mondanom, hogy az az emeletes ház a helyi csendőrlaktanya része lehetett. Ami esetemben azt is jelenti, hogy életemben először látok fotót, a még a harmincas években részben felszámolt épületegyüttes egy darabjáról.
Ha a laktanya felől indulva, tekintetünket balra mozgatjuk, akkor előbb a Szapáry utcai Nemzeti Nagyszálló tetejét látjuk. Majd a mai óvoda és az evangélikus lelkészház látható, fölöttük pedig a legnagyobb Szapáry úti bérház, ami a néhai rendőrség mellett magasodik. A két Szapáry utcai épület kapcsán azonban azt is érdemes megjegyezni, hogy ezek szerint a Kreutzer Balázs – Sütő – köz sarkán álló, nemrégiben felújított bérház a fotózás pillanatában még nem állt, hiszen különben látszódnia kellene a felvételen.
Balra tovább haladva először a Városi Színház hátsó homlokzatát látjuk, amit ugyancsak pár évvel e fotó készítése előtt alakítottak ki. Majd a Tisza szálló tömbje következik, aminek érdekessége, hogy nem csak egy tornya és kéménye van, mint ma, hanem a kettő között egy második toronynak vagy kéménynek vélhető építmény is áll. A szálló építéséről készült, kicsit korábbi fotók fejtik meg ennek a sötét toronynak a titkát. Az ugyanis a gyógyfürdőt termálvízzel ellátó kút fúrótornya, ami ezek szerint még akkor is a helyén állt, amikor maga az épületegyüttes már minimum szerkezetkész volt. Hogy mikor bontották el, sajnos nem tudom.
És ha már jobbról balra haladva néztük végig ezt a lassan kilencvenéves felvételt, akkor ejtsünk szót Szolnok büszkeségéről, a három templomról is. Amelyek a fotózás pillanatában még békében szolgálhatták a maguk híveit. A hívek pedig még nem sejtették, hogy nagyjából másfél évtizeddel később, ordas eszmék miatt miket lesznek képesek elkövetni és elviselni. A húszas évek végén, a harmincas évek elején olyan békés lehetett Szolnok, mint az ezen a fotón megörökített folyó. Amit úgy lehetett nyugodtan átszelni ladikkal, miként teszi azt a felvétel bal szélén látható hajós.
