Az akkor legújabb szolnoki képeslapot küldte pünkösdi üdvözletként 1912-ben Wallner Jenő a Vas megyei Felsőlövőre Stamm Valinak. Ezt onnan tudni, hogy üzenetét azzal kezdi: „Íme a szolnoki színház, melyet ezelőtt egy hónappal nyitottak meg”. Utalva ezzel az anziksz képes oldalán látható fotóra.
Nem zárható ki, hogy ez a képeslappá lett fotó az első felvétel a szolnoki színházépületről. Ahhoz nem férhet kétség, hogy a teátrum megnyitásának évében készült a kép, hiszen első ránézésre, majdnem teljesen készen van az épület. Ugyanakkor nem sokkal későbbi képekkel összehasonlítva észrevehető, hogy a főhomlokzat környékéről hiányzik néhány elem, amelyek szerintem az 1912. április 20-ai megnyitóra biztosan a helyükre kerültek. A középső, nagy főbejárati ajtó fölött például még nincs ott az az ívelt – szerintem fémből és üvegből készült – féltető vagy esőfogó, amely a Spigel Ferenc által tervezett, szecessziós épület egyik dísze volt. És, aminek a kisebb testvérei viszont már láthatóak ezen a felvételen az oldalsó ajtók felett.
Ugyancsak hiányzik az épület elől a kocsifelhajtó, ami később félkörívben vezetett az utcáról a színház bejárata elé. Nem hinném, hogy Englert Károly építész e kényelmi kiegészítés nélkül készre jelentette volna anno az épületet, és elviselte volna, hogy mindenféle hepehupás, építési területen át közelítse meg az úri közönség a teátrumot. Miként abban is biztos vagyok, hogy az átadás évében már lassan másfél évtizede utcai közvilágítással rendelkező városban, a megnyitó napjára, a színház elé is kikerült az a fém lámpaoszlop, amely a későbbi lapok mindegyikén látható.
Ne felejtsük el, hogy a színház helyéül kijelölt terület, szűk két évvel e fotó készítése előtt, még állatpiacként funkcionált. A szemben lévő telken 1888 óta ott állt a fiúgimnázium épülete, kicsit távolabb pedig, szűk két évtizede, a református templom magasodott, és talán már a gimi előtti park egy részét is kialakították. Ugyanakkor a gáttal egybeépített sétány helyén még tipikus rakpart húzódott, a Tisza szálló, a Verseghy park, és az azt szegélyező villasor területein pedig olyan füves vásártér szerű placc volt, amilyen egyébként e fotó előterében is látható. Sőt, talán még álltak a Scheftsik-malom maradványai is. Mindenesetre tény, hogy a város akkori döntnökei nagy előrelátásról tettek tanúbizonyságot, amikor itt jelölték ki Thália papjainak szolnoki szentélyét.
Amiről – úgy tűnik – minél előbb szerettek volna képeslapot kiadni az erre szakosodott cégek. Hogy az itt bemutatott képeslapot ki adta ki, sajnos nem derül ki a nyomtatványról. A felhasználója révén viszont tudjuk, hogy alig pár héttel az első, szolnoki, állandó színházi épületben rendezett színházi este után ez a lap már a piacon volt. Sőt, azon se lepődnék meg, hogy a fejlődő város lakói büszkén küldözgették az új színházuk képét szerte a Monarchiába, hiszen a közelebbi nagyvárosokhoz képest nálunk csak kicsit megkésve készült el a teátrum.
Számomra nem kevésbé érdekesek a hátlapon, a Wallner Jenő (ha jól olvasom) által írt sorok. Merthogy a fiatalember nemcsak a színház átadásáról tudósít, de arról is, hogy „nagy város lesz Szolnok – mire itt kell hagynom”. Sajnos pontosan nem derül ki, miért, de abból, hogy az üzenetében emlegetett Ernő – aki Pünkösd idején az Al-Dunához megy – június elején kezdi a „nagy vakáczióját”, arra következtetek, hogy egy diákkal van dolgunk. Aki Szolnokon tanult, de talán nem helybeli volt. Mindenesetre az is kérdéses, hogy honnan ismerhette Stamm Vali úrleányt, aki az ország másik végében élt, és aki volt annyira fontos Jenő számára, hogy legalább 10 fillérért szolnoki lapot küldjön neki. 1912. május 26-án, ünnepi jókívánságként.
