2025.08.27. (szerda)

A szolnoki Nagyváros híres kocsmája

A szolnoki Nagyváros híres kocsmája

Dátum:

E képeslappá lett fotón látható épület ma is áll a Hunyadi és a Dobó utcák sarkán, csak éppen egy nem túl szép emeletet húztak rá. A "Nallábú" Víg József üzleteiről minden bizonnyal reklámcélból készült e képeslap, aminek a birtokomban lévő példányát egy baka küldhette feleségének.

E képeslappá lett fotón látható épület ma is áll a Hunyadi és a Dobó utcák sarkán, csak éppen egy nem túl szép emeletet húztak rá. A „Nallábú” Víg József üzleteiről minden bizonnyal reklámcélból készült e képeslap, aminek a birtokomban lévő példányát egy baka küldhette feleségének.

A sajnos kibogozhatatlan vezetéknevű Nagykárolyban élő feleségének küldte a birtokomban lévő képeslapot Jani (János) 1916. február 29-én (szökőnapon). A grafitceruzával írt anziksz sorai nehezen olvashatók, de az egyértelműnek tűnik, hogy Jani a 68-as gyalogezredhez érkezett Szolnokra, pár nappal a lap feladása előtt. Bár nem vagyok benne biztos, de mintha azt is megírta volna „szeretett, kedves feleségének”, hogy a képen látható helyen is megfordult, talán ott kaptak enni. Ami nem lenne meglepő, hiszen a Hunyadi vendéglő és Víg József kereskedése van a fotón. Így a magam részéről abban is biztos vagyok, hogy a partiumi baka Víg úr üzletében vette ezt a lapot, ami tulajdonképpen Víg József vállalkozásainak reklámkiadványa is volt egyben. A fővárosi Fénynyomda és Grafikai Műintézetben készített képeslap hátoldalának további érdekessége, hogy nem egy sima 5 filléres bélyeget ragasztott rá a friss katona, hanem olyan felülnyomottat, aminek árából 2 fillért hadi segélyként – kvázi adóként beszedve – özvegyek és árvák kaptak meg. Ami nem csoda az első nagy háború második évében. De kicsit morbid, ha belegondolunk, hogy tulajdonképpen ilyen bélyegekkel levelezhettek azok a leendő háborús áldozatok, akik után támogatandó özvegyek és árvák maradtak hátra.

A fotó Szolnok Nagyvárosnak nevezett „negyedében”, azaz a mai Konstantin és József Attila utcák, valamint a vasúti sínek és a Tisza által körülhatárolt városrészében készült. A Víg József vállalkozásainak – és minden bizonnyal lakásának is – otthont adó épület a Hunyadi és Dobó utcák sarkán állt. Vagyis áll ma is, csak éppen azóta egy szintet húztak a sarki épületre. Igaz, az eredeti ajtó- és ablakkiosztást, sőt a nyílászárók fölötti díszítést és a klinker téglás burkolatot is meghagyták, miként a mellékelt, pár évvel ezelőtt készült fotó mutatja.

Víg Józsefről Kaposvári Gyula – a Damjanich múzeum egykori igazgatója, Szolnok legjelentősebb 20. századi kutatója – az 1984-ben megjelent Szolnok képekben című könyvében azt írja, a képen látható műintézményt „Nallábú”-ként emlegették. A helyet a Nagyváros leghíresebb kocsmájaként tartották számon bő száz esztendővel ezelőtt, ahol az 1910-es években gyakorta gyűltek össze a környék – a szolnoki ipartelepek – „munkásmozgalmi” alakjai. Illetve a parasztlegények kedvelt „báld” (báli) helyszíne is volt, de a 68-as gyalogezred közeli laktanyája miatt bakák is előszeretettel látogatták.

Miként ezen a képeslapon, pontosabban az épület sarkán lévő Hunyadi vendéglő lépcsőjén álló mintegy tíz katona is igazolja ezt. Mögöttük nyitva a híres vendéglő ajtaja, amelynek egyik szárnyán a „bor, pálinka” felirat igazítja útba az érkezőket a választékot illetően, de ha jól veszem ki a bejárat melletti táblákat, akkor bizony sörhöz sem lehetett nehéz hozzájutni itt. Az ajtó fölött, a homlokzaton két további felirat is látható. Az egyik szerint ez a hely Víg József sör és borháza, avagy a Vendéglő Hunyadihoz vagy Hunyadikhoz. Aminek szomszédjában Víg József – szerintem – rövidáru üzlete működött az 1910-es években.

Azon kívül, hogy a környék gyerekei közül is odaálltak néhányan az ismeretlen fotós kamerája elé, érdemes észrevenni Szolnok fejlődő közmű hálózatának a nyomait is. A vendéglő bejárata mellett ugyanis már egy villanyoszlop látható, ami arra utal, hogy a Zagyva túloldaláról, az ekkor már a város tulajdonában álló villanytelepről a Nagyvárosba is eljutott az elektromos áram. Sőt, ha a kép bal szélét kicsit jobban megnézzük, akkor az utcai közvilágítást is észrevehetjük. Persze kontraszt a rossz állapotban lévő út, amit csak némileg ellensúlyoz a láthatóan kiépített járda. Amire már az 1910-es években is ugyanúgy folyt a tetőkre hulló esővíz, mint napjainkban. És ezt a korabeli szolnokiak is megpróbálták valahogy elvezetni, amit pedig a bal oldali villanyoszlop tövében látható, az utca alatt átvezetett, nem túl vastag vízelvezető cső is mutat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Pelikán parkoló helye

Ha megtaláljuk ezen a több mint ötvenéves fotón a szolnoki nagypostát, akkor egyértelmű lesz, hogy a városnak melyik részén járunk. A néhai Csarnok és Pillangó illetve a ma is létező Jászkürt és Baross utcákat látjuk 1971-72 körül, amikor már épült a Pelikán szálló és a vízügyi irodaház.

Tisza-part fák nélkül

Az ötvenes évekre jellemző silány papírra nyomtatott képeslaphoz használt fotót a Tisza-parton ma is álló, igaz már nem működő tárház tornyából készíthették néhány évvel a háború után. Legalábbis azt gondolom, hogy a folyó menti fák a harcoknak eshettek áldozatul, pótlásuk pedig akkor még nem kezdődött el.

Jó döntés volt?

Nemcsak a felirat, de a jellegzetes híd és a Damjanich-emlékmű is elárulja, hogy hol készült ez a fotó. Valamikor a hatvanas években, amikor a torkolat környéke még a Tabánra, és nem egy lakótelepre hasonlított.

Sokáig Szolnok büszkesége

A tervezettnél lassabban és drágábban megépülő Hotel Pelikán közel másfél évtizedig volt Szolnok egyik olyan büszkesége, amit képeslapokon is mutogatni lehetett. Olyan sokáig, hogy akár egy 1974 körül készült fotót felhasználó képeslapot 1985 és 1988 között is simán el lehetett még adni.