2025.12.1. (hétfő)

Semmi megrázó

Semmi megrázó

Dátum:

Nincs kétségem afelől, hogy Szolnok legjobb helyen lévő étterme a Galéria a Tiszai hajósok terén. Egy olyan asztalnál ültünk, ahonnan az egyik ablakon kinézve az új gyaloghidat és a kérészes szökőkutat láttuk, míg a másik mögött a zsinagóga magasodott. Már a látvány miatt is érdemes beülni ide.

11-galeria2_400A Galéria étterem asztalánál nem történt velünk semmi különös, semmi megrázó. A terítés szép, a teríték használható. A pincér gyors és udvarias. Az étlap kinézetében ugyan kicsit múlt századi, de nem ígérget és hiteget, nem túlzsúfolt, de nem is szegényes. Ránézésre hihető, hogy amit kínálnak, azt el is tudják készíteni.

Nem akartunk mást, csak valami könnyű vacsorát. A vasalt csirkemell kellemes volt, viszont a hozzá adott tepsis burgonya a maga nemében egyedülálló. A görögsaláta alkotórészei az este hét óra ellenére is frissnek tűntek. A vargányás penne visszaadta a hajnali erdő illatát. A kimért vörös és fehér borok pedig minőségi választásnak bizonyultak.

Nem bántuk meg, hogy hosszú idő után újra beültünk a Galériába. Az idő kellemesen telt, a konyha nem csalt meg, a kilátás pedig sokat hozzátett a sikerhez. És még az árak sem szabadultak el.

11-galeria3_400Tehát, aki követ minket, nem fog csalatkozni, hiszen egy tisztességes és becsületes vendéglátóhellyel találkozik. Olyannal, amilyen minden nagyobb városban kötelezően létezik, hiszen a nívósabb esküvők, osztálytalálkozók és céges rendezvények megkövetelik az ilyet.

De ezen kívül semmi különös, megrázó vagy világraszóló. Holott az alapok megvannak.

Tudom, hogy nem csinálhat mindenki fertőrákosi Ráspit vagy somogyi Chateau Viszt, de ezek a helyek mégis azt mutatják, hogy a főváros határain túl is lehet nagyot dobni. Persze, értem én, hogy a Galéria a maga módján így is remekül működik, szerintem a tulajdonosoknak se lehet okuk panaszra, de mégis.

Mégis olyan jó lenne, ha ezen a remek helyen olykor különleges és megrázó dolgok történhetnének velünk az asztal mellett. Ha hírét lehetne vinni, hogy ott, a Tiszai hajósok terén van egy hely, ahol olykor csodák esnek.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Street food Szolnokon

Ennyire friss és ízletes hamburgert régen ettem, mint a kicsit furcsa nevű Bodrimalac kajáldában a szolnoki piacon. Igen, a piacon, ahol most még tájidegennek tűnik a dizájnjával a város első street food helye. Ám remélem, életben maradnak, és hihetetlen átalakulást inspirálnak a büfék világában.

Új esély

A lepukkantság, az átható pisiszag és a megváltozott közönség miatt szakítottam vagy három éve a Tisza Gyógyfürdőjével. Majdnem két évtizednyi vakszerelem után. Most azonban újra rávettek a jegyváltásra, és bár nem lett minden tökéletes, de legalább visszatértünk oda, ahonnan indultunk.

Sokat látott helyen

Működött már itt gyógyszertár, könyvesbolt, fagyizó, számítástechnikai szaküzlet, telefonos cég. Mivel azonban maga az épület legalább százhúsz éves, biztos, nem teljes a felsorolás. A Lipóti pékség asztalától az őszi várost nézve csak remélem, hogy egy darabig nem kap új funkciót a hely.

Kecskesajt, lepény, Nagykörű

Ha nagyon elfogult akarok lenni, azt mondom: a Bor, mámor, Provence könyv egy semmivel sem érdekesebb európai vidéknek csinált kultuszt és turistaáradatot. Amennyiben csak kevésbé szeretnék részrehajló lenni, legyen elég annyi: kellemesen éreztük magunkat szombaton a Nagykörűi Tájház udvarán.