A Szapáry úton, a K&H bank épülete alatt van egy átjáró, amin keresztül az Árkádok mögött lévő parkolóba lehet bejutni. Hogy ez az átjáró és annak lassan pusztuló falai és burkolatai kié, nem tudom. Közterület? Magánterület? Az biztos, hogy Szolnokon van, a város központjában. Tehát, ha egy idegen ránéz a szétvert, potyogó kőlapokra, neki az juthat eszébe, hogy mi, szolnokiak vagyunk az igénytelenek. Tűrnünk kell?

Két bezárt vendéglátóhely Szolnok közepén. Egyik a néhai, elhibázott aluljáróban, a másik egy érthetetlenül engedélyezett építményben működött. Hosszú ideje üresek, legfeljebb "városképi dísznek" tekinthetőek. Nem kellene a város közepét újragondolni? Biztos, hogy Szolnok egykor legfontosabb kereszteződésének ma így kell kinéznie? Addig kellene lépni, amíg nem jön a hihetetlen fellendülés.

Néhány funkció nélkül maradt oszlopnak új szerepet találtak az utcára üldözött dohányosok, a Madách utca elején, az egykori telefonközpont bejáratánál. Mert hová is lehetne itt dobni a csikket? A földre? Onnan egyszerűen össze lehet söpörni. A kukába? Az nincs a környéken. Valami saját kis csikktartóba? Az túl európai lenne. A legkézenfekvőbb helyre? Igen. Be kell gyömöszölni a cigarettavégeket a régi oszlopok tetejébe. Majd csak lesz velük valami.

Elmúlnak az ünnepek, maradnak az elszáradt koszorúk. A hivatalosságoknak addig fontos az emlékezés, amíg a média érdeklődésének kereszttüzében, komoly arccal fejet hajthatnak a közpénzből vett koszorúk mögött. Aztán elfelejtik, mint a választási ígéreteiket. És a városukat se nagyon járják. Különben hogyan fordulhatna elő, hogy az augusztus 20-ai szolnoki koszorúk az esemény után 103 nappal is ott rohadnak az emlékhelyen?