"Ha egyszer ötösöm lenne a lottón, biztos, nem így csinálnám." Szerintem a Prah nézőinek többsége ilyesmi gondolattal fog kijönni a Szín-Mű-Hely előadásairól. Pedig abban, amit Spiró György megírt, Márkó Eszter megrendezett illetve Mészáros István és Gombos Judit eljátszott, más is van.
Az egykori szocialista vállalatok privatizációjáról és későbbi sorsukról, vagy éppen a rendszerváltás előtti, kvázi "rabszolgamunkáról" nekünk is ideje lenne filmeken (is) mesélni. A kisemberek szemszögéből. Még akkor is, ha nálunk A változás valutájához hasonló alaptörténet nincs.
Szolnokon már elhallgattak a fegyverek, amikor Radnóti Miklós még Abda felé tartott, ahol valószínűleg magyar katonák meggyilkolták. A tömegsírból előkerült (?) füzetének néhány "fémlapja" Szolnokon is látható. Ács Dániel Nem tudhatod című könyvében nemcsak a gyilkosok nyomába ered.
Van egy nagyon kemény 5-6 perces jelenetsor Till Attila új filmjének az elején, ami hatásában a rendező Csicska című rövidfilmjéhez mérhető. Utána viszont következik még 70-80 perc céltalan bolyongás, aminek egyetlen üzenete, hogy a függőségből - legyen az film vagy pia - nincs kiút.
A Ma este gyilkolunk címe ellenére nem krimi, a beharangozóval szemben nem vígjáték, hanem legfeljebb jutalomjáték a benne szereplő színészóriásoknak. Ha ezt el tudjuk fogadni, és fogékonyak vagyunk a kedves részletek iránt, egyszer jól is szórakozhatunk Kern Andrásékon.
