2025.09.9. (kedd)

AKB

Kéretlen és megtévesztő

A segélyhívószám évek óta 112 Magyarországon (is)! Tehát tegyük fel először azt a kérdést, hogy hihetünk-e egy olyan cég reklámjának, amelyik tévedésen alapul. Illetve mélázzunk el azon is, hogy mi a teendő azzal a kéretlen reklámmal, amelyik még rongál és kárt is okoz. Szolnok belvárosát megszórták ezzel a matricával. Aminek az üzenete, hogy félrevezetéssel akarnak ügyfeleket szerezni, az ügyfeleknek kárt okozva. Lehet kezdeni a lekapargatást!

Félbemaradt pusztulás

Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Utállak Cinti!

Ismeretlenül is utállak Cinti. Leginkább azért, mert egy olyan szellemi toprongyot sikerült magadba bolondítani, aki a képen látható módon, a Tisza-parti sétány mellvédjének összefirkálásával fejezte ki érzelmeit irántad. Akkor foglak kedvelni, ha primitív udvarlódat ráveszed, hogy lekaparja az üzenetét. És megérteted vele, neked nem itt kell üzenni, a rombolás nem lovagias cselekedet. Még akkor sem, ha úgy tűnik, Szolnokon ez bárhol és bármikor megtehető. Hiába kamera, hiába mindenféle őrség. Cinti! Legalább neked legyen eszed!

Kinek a fája?

Szolnok egykori korzóján, a Szapáry úton, a város két régi, de minden bizonnyal a legszebbek közé tartozó háza, az egykori Kádár-cukrászda és a Kindlovics-bazár között, az épületek közötti résből kibújt egy fa. Nem ma. Jó ideje növekszik, gondolom, gyökereivel, elbújt törzsével küzd a százéves falakkal. Hogy ki fog győzni? Ha tudnánk, kié is az a rossz helyen lévő fa, talán válaszolhatnánk. Így csak aggódhatunk, Szolnok lassan pusztuló múltja miatt.

Meddig és miért?

Értem én, hogy átellenben építkezés zajlik. Meg azt is, hogy nem nagyon lenne itt mit hirdetni. De hát mégiscsak Szolnok egyik emblematikus épületéről van szó, a város frekventált helyén. Méltatlan ez így mindenkihez. Mégis meg lehet csinálni. Meddig és miért?

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum