– Honnan jött az ötlet, hogy emlékkoncertet szervez az egykori szolnoki zenészek tiszteletére?
– Az Integrál és a Mustáng egykori dobosa, Steiner Gábor 2009-ben halt meg, és talán nem véletlenül, de a temetésén nagyon sok olyan zenész összejött, akik valahogy kötődnek Szolnokhoz. Ott döbbentünk rá, hogy sokan távoztak már közülünk olyanok, akiknek az emlékét nem lenne szabad veszni hagyni. Így jött az ötlet, hogy csináljunk egy emlékkoncertet. Az egyetlen alkalomra tervezett koncert fő vázát 2010-ben az egykori Integrálosok adták, de felléptek mások is, és olyan jól sikerült a buli, hogy hajnal négykor alig tudtuk bezárni a Borostyán Művelődési Házat. Ezzel pedig el is dőlt, hogy nem egyszeri lesz emlékkoncert, hanem minden évben megismételjük.
– Van valami oka annak, hogy mindig július első hétvégéjén rendezik?
– Sok egykori szolnoki zenész él ma külföldön – Norvégiában, Németországban, Svédországban, Amerikában – és a többségük ilyenkor veszi ki a szabadságát, és jön haza, így ekkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy eljöjjenek fellépni. Ma már persze lehet, hogy máshogy döntenénk, hiszen nyár elején a szolnokiak is kiveszik a szabadságukat, így a közönség szempontjából egy tavaszi vagy őszi időpont talán jobb lenne.
– Hogyan áll össze a fellépők listája?
– Az első években nekem kellett kuncsorognom a zenekarok után. Ma már engem keresnek, és annyi a jelentkező, hogy nem is tudok mindenkit színpadra engedni. Az azonban biztos, hogy úgy senki nem léphet fel, hogy előtte ne néztem és hallgattam volna meg, mert a minőségből nem engedek. Egyébként Szolnokon mindig rengeteg zenekar működött, most is van vagy hetven formáció, akiknek az a legnagyobb bajuk, hogy nem tudnak fellépni. Egy kicsit ezen is szeretnék segíteni ezzel az emlékkoncerttel, ami így valamiféle híd a régi és a mostani zenészek között. Ezt a fiatalok is átérzik és minden évben csinálnak olyan feldolgozásokat, amelyek segítenek abban, hogy ne felejtsük el azokat, akik évtizedekig szórakoztatták a város és a környék lakóit.
– Lelkesedésből nehezen lesz színpad és hangosítás. Miből finanszírozza az emlékkoncerteket?
– A város az első koncert óta igyekszik segíteni. Az első három évben pedig a munkahelyem, a színház segített ki technikával, meg belépőt is szedtünk. Tavaly óta pedig az Aba-Novák Kulturális Központ Tisza-parti Nyár című rendezvényének a nyitó programja vagyunk, ami azt jelenti, hogy a színpadot, a technikát biztosítják. Így nekem csak a szervezést meg néhány fellépő úti költségét kell állnom, amihez mindig próbálok támogatókat szerezni.
– Az első három évben a Borostyán Művelődési Házban volt a rendezvény, azóta viszont mindig máshol. Miért?
– A Borostyán ugye azóta megszűnt. A negyedik emlékkoncertet a Művésztelep kertjében akartuk rendezni, de mivel rossz idő lett, Demeter István fogadott be bennünket a Tisza moziba. Tavaly pedig már a Tisza-parti Nyár első programja voltunk a Tiszai hajósok terén, ami nagyon jó helyszín, de azért ott gond a mosdó meg az öltöző. Idén úgy döntött a város, hogy ha már elkészült az Agóra és körülötte a felújított tér, akkor költözzünk oda a fesztivállal együtt. Aminek én azért is örülök, mert ott nincsenek lakók a közelben, így kevésbé zavarunk.
– Idén is ugyanazok lesznek a fellépők, mint tavaly vagy évről évre más a lista?
– Mindig sok új fellépő van, akiknek többsége szolnoki vagy környékbeli. Rengeteg elszármazott zenészünk van, akiket évről évre próbálok becserkészni és meghívni. Idén például Vasicsek ?Öcsi? János lép fel a Johnny Biglip Blues Band-dal. Nála csak nagy nehezen kötöttem össze a szolnoki szálakat, de sikerült, és nagyon örülök, hogy vállalta a fellépést. Remélem, egyszer Fehér Géza, a Hobó szólógitárosa is fellép még nálunk, vagy éppen Tombor Zoli, aki Szolnokról indulva futott be Németországban.
– Ön is zenélt valamikor? Fellép?
– Basszusgitároztam és énekeltem az 1965-ben alakult Delta nevű zenekarban, aminek a Tisza-parti kollégiumban működő Horizont Ifjúsági Klub volt a törzshelye. Volt ott egy nagyszerű tanár, Borhi Tibor, aki nagyon támogatta a hozzánk hasonló kezdő zenekarokat. Később Sándor György humoralistától kaptuk a Kavicsok nevet, de aztán ahogy 1971-ben elkezdtem dolgozni a színházban, meg katonának is elvittek, abbamaradt a dolog. Majdnem negyven évig hangszer se volt a kezembe, de azért az első két emlékkoncerten még játszottam.
– Miért csinálja?
– Sok olyan barátom van a halottak között, akik annyira hozzám nőttek, hogy úgy érzem, ennyivel tartozom nekik.
