Átlagos szombat reggel Szolnok egykori korzóján, a Szapáry úton, a valamikor szebb napokat megélt Nemzeti szálló - ma két nemzetközi bank fiókja - előtt. Reggel nyolc óra után pár perccel az ott lévő buszmegállóhoz tartozó padoknál. Persze, bunkó, aki szemetel, védhetetlen. De szerintem szombat reggel nyolcig akár takarítani is lehetne a város éjszakai életének a helyszíneit. A vendéglátósok költségén. Annyit érne, mint két hét alatt végigsikálni a Szapáry utca másik oldalát, aminek az árából egy évig lehetne szombat reggel ugyanitt takarítani.

Tudom, hogy a Szapáry utcai egykori Nemzeti Szálló épülete magántulajdon. És nekünk csak annyi közünk van hozzá, hogy nézhetjük a sorsa alakulását. De ha már a földszintjén lévő bankokat nem zavarja, mi történik a fejük fölött, valaki szóljon a tulajnak, hogy az erkélyajtó nyitva, több ablak betörve. Így drága lesz életet lehelni ebben a szép épületbe. Pedig a kívülállók többsége bízik benne.

Szolnok belvárosában, igaz, egy mellékutcában, de ott, ahol valamikor fontos kis üzletek (itt vettem az első pintyemet) és legendás presszó működött, majd szépreményű, igényes vendéglő is nyílt, ma üres a ház, eladók/kiadók a helyiségek. Ez a Sütő utcai épület a szolnoki kereskedelem és vendéglátás lakmuszpapírja, ami szerintem éppen azt mutatja, baj van. Nem a hellyel, nem az egykori üzemeltetőkkel, hanem Szolnok vásárlóerejével és igényeivel.

Húsz méterre Szolnok főutcájától. A nagyposta mögött, az egykori telefonközpont mellett. Egy járdaszakasz, amelyik úgy tűnik, senkié. Mert, ha valakié lenne, akkor nem gyűlne ott több év lehullott levele és szemete, hanem olykor az a valaki csak takarítaná. Senki járdája, ami senkinek sem szúr szemet? Ami senkit sem zavar? És senki sincs, aki szóljon miatta a gazdájának? Ha így van, akkor Szolnok senki városa.