Az eset hétköznapi. A belvárosi utcában lévő kapunk elé leparkolt egy autó. Se ki, se be. Szerencsére időben érkezem, még látom a sofőrt. Intek neki. Elhúzza a száját, majd meglehetősen kényelmesen ballag vissza az autójához.
A Baross utcán konflis cammog. Valamikor a XX. század elején. Utasa hátranéz. Vajon mit örökít meg a járda szélén álló fényképész? Egy alföldi település majd eltűnő belvárosát.
Abból indulok ki, hogy a kiállítókban megfogalmazódott valamiféle cél, ahhoz anyagokat gyűjtöttek, majd valamilyen dramaturgia mentén elmesélik a kiválasztott történetet. Minden kiállításon felteszem a kérdést: vajon miért született. A Damjanich Múzeum új tárlatán nem kaptam választ.
A Szigligeti Színház társulata ebben az évben Lugosi Claudiának ítélte a Bodex-gyűrűt. Az elismerést a Magyar Kultúra Napján adta át a város polgármestere a művésznőnek, aki az elmúlt másfél évtizedben nemcsak szolnoki színésznő, de kétszeres anyuka is lett.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.
