Csak a saját tapasztalataimból tudok kiindulni és azok alapján véleményt formálni. Tehát elképzelhető, hogy Virág elvtársnak van igaza, és nem kell mindent elhinni, amit a vaksi szemével lát az ember. De ha nem hagy nyugodni egy dolog, akkor képtelen vagyok ellenállni a klaviatúra vonzásának.
Az ügynökök a paradicsomba mennek című film tartalmát pontosan elárulja a film honlapjának a címe: Az ügynökök a parlamentbe mennek - természetesen végig egybe és a végén pont hu. Dézsy Zoltán filmje nemcsak az alkotó első filmje, hanem a rendszerváltást feldolgozó játékfilmek között is az első. Mellbevágó, kihagyhatatlan és a mozi után is mozgatja az agyunkat.
A héten mutatták be a Tisza Moziban az Eső című megyei irodalmi folyóirat legfrissebb, decemberi számát. A nagy nevek mellett ? Darvasi, Háy, Turczi - a megyéhez és Szolnokhoz kötődő alkotók - Bistey András, Toroczkay András is helyet kapnak a lapban. Jenei Gyula szerkesztővel beszélhettünk a legújabb Esőről és a folytatásról.
A Honey étterem esetében az egyetlen zavaró tényező, hogy nehéz a hely múltjától szabadulni. A dizájn, az étlap és a kiszolgálás alapján azonban azt kell gondolnom, ha kitartóak lesznek, csak idő kérdése, hogy erről a helyről ne a régi aluljáró, hanem a város egyik legjobb étterme jusson eszünkbe.
Az Eső című irodalmi lap legújabb számát mutatják be december 14-én, kedden 16.30 órától a Tisza(p)Art Moziban. Vendégek: Bistey András és Toroczkay András, akik...
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.