2025.12.3. (szerda)

blogszolnok

4438 CIKKEK

Exclusive articles:

Merjünk nagyot álmodni?

Álom? Budapest felől befut Szolnokra az IC, és a leszálló utas biztos lehet abban, hogy a vasútállomás előtt talál olyan helyi buszt, ami hosszabb várakozás nélkül beviszi a belvárosba. Merthogy már a Holdon is jártunk. Nem! Ha rohansz, akkor is csak integethetsz az üresen kigördülő busznak.

A köz meg a hallgatás

Üzenet értékes is van, hogy egy település önkormányzata mikor rendezi az évi egyszeri közmeghallgatását. Hétköznap reggel kilenckor ki ér rá? Mármint a munkájukat végző köztisztviselőkön és választottakon kívül. De legalább a város honlapján sincs nyoma a köz meghallgatásán elhangzottaknak.

Ismerősök négy tükörben

A legnagyobb magyar prózaíró is csak emberből volt, ahogy az első felesége és a később másodikká lett "szeretője" is. A Szín-Mű-Hely Tercettje nem is a nagy íróról, hanem a 46 évesen elcsábult férjről és a két nőről szól. Négy tükörrel, amelyekben talán nem véletlenül látja a néző is önmagát.

Ezer koronáért Szolnokról

Ezer koronás bélyeget kellett ragasztania 1925-ben erre a szolnoki képeslapra egy bizonyos Ferinek, hogy megüzenhesse a Kispesten talán reá váró Ilonkának, hogy csak egy nap késéssel utazik haza. És kit érdekelt, hogy ez a fontos üzenet egy nagyjából tízéves szolnoki anzikszon kelt útra.

Az 1959-es térkép turpisságai

Hány strand, fürdő és szabadstrand volt 1959-ben Szolnokon? És piactér? Vagy kórház? De szabad-e hinni egy 1959-es kiadású térképnek? Alapvetően igen, de illik némi forráskritikával tekinteni egy olyan kiadványra, ami az akkor már kétszázéves belvárosi nagytemplomról említést sem tesz.

Kiemelt

A kivétel erősíti

Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!

Csak nyár

Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!

László Béla-jelenség

Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.

A Szabadság tér régi szintje

Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.
spot_imgspot_img