2025.12.1. (hétfő)

Az elnökök feleségei

Az elnökök feleségei

Dátum:

A magyar származású világpolgár, Kati Marton, 2001-ben New Yorkban megjelent, idehaza tavaly napvilágot látott könyvében a régi mondást követte. Igaz, talán nem túlzás azt állítani, hogy a világ legfontosabb épületében. Az Amerikai Egyesült Államok XX. századi elnökei mögött álló asszonyok - a first ladyk - életét, és férjükre, rajtuk keresztül pedig a világpolitikára gyakorolt hatásukat vizsgálta. A nőket kereste a Fehér Házban.

katimarton-boritoA könyv kapcsán két tévedésemet kell belátnom. Elsőre azt hittem, egy könnyed, bulvárkönyvet veszek a kezembe. De nem. Nagyon alapos történelmi dolgozatokkal van dolgunk, igaz könnyed, élvezetes stílusban. Az elnökfeleségeket nem pletykák, mendemondák, személyes indulatok alapján ismerhetjük meg, hanem számtalan róluk megjelent könyv, velük készített interjúk, ismerőikkel folytatott beszélgetések – köztük nem egyet maga a szerző folytatott – és számtalan levéltári forrás esszenciájaként. A tényekhez való ragaszkodást talán jól mutatja, hogy a köttet tizedét a jegyzetek és a források teszik ki. Olyan alapos munka, ami életrajzok esetében ritka a hazai polcokon, ráadásul a szerző objektivitása végig kitart.

A könyv végére érve, be kellett látnom azt is, hogy nem feltétlenül azok az elnökök a legszimpatikusabb emberek, akiket eddig – a hírek és a nekünk közvetített tetteik alapján – annak gondoltam. Jimmy Carter, Franklin Roosevelt például nagy csalódás számomra, a két Bush vagy Truman sokkal emberibb, mint amilyennek eddig tűntek. Igaz, Kennedy, Nixon és Clinton képe a feleségeik révén sem változott.

Nem értem, miért kellett nyolc évet várni a hazai kiadással. Igaz, ha már vártak, és Michelle Obama is kapott benne egy fejezetet, akkor Laura Bush és férje 2001 utáni tetteit is megérte volna számba venni.

Ennek ellenére ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik az USA történelme vagy a világpolitika iránt, esetleg Az elnök emberei sorozat rajongója. Vagy csupán hisz abban a mondásban, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Például Richard Holbrooke, az ismert amerikai diplomata mögött is. Maga a szerző.

 

Kati Marton: Titkos hatalom, avagy amikor az elnök felesége beleszól a történelembe (Corvina, 2009)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Színház Szolnokon

Köszönet az Aba-Novák munkatársainak, hogy ha egy estére is, de újra volt SZÍNHÁZ - így csupa nagybetűvel - Szolnokon. Őszintén: mindenki bánhatja, aki kihagyta a Csillagfényes estek sorozatban Bodó Viktor rendezésében és Keresztes Tamás parádés előadásában az Egy őrült naplóját.

Szobrok ujjlenyomattal

Csupán öt kép és tíz szobor - kisplasztika? - Révi Norbert kiállítása a Verseghy könyvtár emeleti Művészeti Szalonjában. Azonban az a tizenöt alkotás az elhelyezésnek is köszönhetően olyan egységet alkot, mintha egy önálló térbe lépnék. Legalábbis így érzem.

A Nagy Háborúra emlékeztet

Másoknak lehet, hogy elég, számomra azonban még mindig kevés helytörténeti munka jelenik meg Szolnokon. Pedig ahogy a megyei levéltár 27. Zounuk kötetét forgatom, úgy tűnik, Szolnok helytörténete olyan alagút, aminek soha sem érünk a végére. De legalább közben jól szórakozhatunk.

Bepillantás hétköznapokba

Szeretem azokat a régi magyar filmeket, amelyek akarva-akaratlanul, de megmutatják, egy adott időszakban miként éltünk. Ahhoz viszont, hogy a jövőben is legyenek ilyen szerethető filmek, ma is készülniük kellene. A vígjátékok és politikai mesék között lassan fehér holló a Veszélyes lehet a fagyi.