A klasszikus poén, hogy olimpiát akarunk rendezni, miközben egy hétköznapot se tudunk problémamentesen lebonyolítani. Szolnok nem akar olimpiát rendezni, csak újabb és újabb építkezésekbe fog bele, miközben a meglévő dolgokat sem tudja rendben tartani. Épül a 21. századi vártorony meg az újabb sétány körülötte, közben a Zagyva túlpartján veri fel a gaz a régit. Mi lesz itt, ha még több sétányunk lesz, mint seprűnk?

"Úgy is mondhatnám, hogy én vagyok az utca hírmondója." Mit szólna Lópici Gáspár, ha látná, mivé vált a szakmája? Vagy a Vadliba őrsnek örömmel nyilatkozna arról is, hogy a szolnoki Baross utcán még olyan plakátokra is bukkanhat az újak alatt, amiket még az ő idejében ragasztottak ki? Nem olcsó ilyen helyekre plakátokat kihelyezni. A profitráta azonban nem engedi, hogy időnként letakarítsák a hirdetőoszlopokat. Persze, ha nincs a városházán senki, akinek ez bántaná a szépérzékét, és merne szólni is a gazdának, akkor maradnak a "plakátmagányban ázó éjjelek" - és nappalok.

"Ez az a ház, ahol semmi se változik/ez az a ház, ahol áll az idő" Szolnok, József Attila út 18. Hogy ez a kép nem olyan régi, azt a bal felső sarokban látszó, és pár éve felújított tűzoltóság árulja el. Meg a Szolnokon különleges homlokzatú ház bejárati ajtajára szegezett "omlás veszély" felirat. De lehet, hogy a homlokzatot támasztó gerendákat is cserélték már, mert olyan régen szolgálnak. Gazdagok vagyunk. Fel sem fog tűnni, ha egyszer egy üres építési telek marad a ház helyén. Vagy mégsem? Ha ez a ház változna, akkor a város is változna. Elindulna az idő.

Azok a sárga drótüvegek talán már ötvenévesek is elmúltak. Akkor kerülhettek az egykori tiszaligeti TITÁSZ-üdülő erkélyére, amikor azt nem kevés társadalmi munkával megépítették. Jó ideje nincs már TITÁSZ, és társadalmi munka sem, ám azok az üvege még bírták. A Tiszavirág-híd mellett is 13 évig. Aztán történ valami. Fokozatosan és szisztematikusan múltidőbe kerültek. Nincs tanulság, nincs következtetés, nincs már sárga drótüveg.