2025.11.30. (vasárnap)

De november 7-én…

De november 7-én…

Dátum:

Akik velem együtt túl vannak a negyvenen, nemcsak azt mondhatják el, hogy vannak emlékeik arról, amikor ez a nap nemzeti ünnep volt, hanem azt is: életük kisebb-nagyobb részét erősen meghatározta, ami száz éve történt. Vagy nem történt. Vagy csak kitaláltak, és bemeséltek.

„De november 7-én, fegyvert fogott minden szegény/És annyi vér hullt a hóra/ Hogy vörös lett azóta a szovjet nép lobogója.” Az első november 7-ei emlékem. Nagyjából öt- vagy hatéves lehettem, amikor az óvónénim, az óvodai ünnepség fényét emelendő, betanította nekem azt a verset, amiből ma már csak ennyire emlékezem. Aztán bő tíz évvel későbbi az utolsó november 7-ei, iskolai ünnepségről szóló emlékem. Amin farmerban jelentünk meg. Úgyhogy én még átvehettem a kiváló KISZ munkáért – a történelmi tények tagadhatatlanok – járó jutalomkönyvet, Józsit viszont visszahívta az igazgató úr, és kivette kezéből a könyvet, mondván: farmerban nem ünnepelünk. A következő november 7-ét viszont már vagy Ausztriában, vagy a még létező Jugoszláviában töltöttem. Bevásárló turistaként, mint akkor szinte mindenki, aki még nem lőtte el addigra az éves valutakeretét.

Persze vannak további emlékeim is: például a szolnoki Kossuth téren vagy az SZTK előtt díszőrséget adó katonákról, a lengedező vörös zászlókról, a Moszkvából közvetített díszszemlékről, Lenin kunyhójáról az iskola udvarán. Ám így visszagondolva, ezek majdhogynem lényegtelenek. A mából nézve sokkal fájóbb rájönni, hogy állami szintre emelve, szervezetten hülyítettek bennünket. És ne szépítsük: sikerrel! Mert ugyan elvitathatatlan, hogy száz évvel ezelőtt a XX. század egyik legfontosabb – az utána következő időszakot alapvetően befolyásoló – történelmi eseménye zajlott Péterváron, csak azt nem tudtuk – és tudjuk -, mi robbantotta ki a felkelést (ha volt egyáltalán), hogyan szerezhette meg néhány év alatt a világ hatoda feletti uralmat egy nem túl szervezett, maroknyi, hőbörgő csoport.

Akik aztán, azt hiszem, a világtörténelemben először kezdtek a valóság mellé egy kitalált világot felépíteni, majd azt a valóságban élőkbe úgy belesulykolni – beleverni, belenevelni – sikeresen, hogy szép lassan tény lett a kitalált igazság. Ami, mint valami fertőző elmebaj terjedt a „meghódított” területeken élők között, és hatalmasodott el többé-kevésbé mindenkin. Hazudik, aki élt benne, és ma azt mondja, neki sikerült távol tartania magát! Egy vitathatatlan történelmi eseményre épülő kitalált világ élőlényei voltunk, akiknek az a kor örökre beivódott a szervezetébe.

Lehet, hogy az a száz évvel ezelőtti pétervári valami a történelem zsákutcájába vezette a világ egy részét. Bennünket, magyarokat és szolnokiakat is. Csakhogy míg a történelemkönyvek lapjain a zsákutca egy átlapozható fejezet lehet, addig mindazok életében, akik éltek a „létező világok legtökéletesebbikében”, azok számára megváltoztathatatlan, kitörölhetetlen, letakarhatatlan emlék. Maximum azt lehet magyarázni, hogy ki hogyan próbálta túlélni, vagy alábukva kibekkelni. Letagadni nem.

És mint oly sok mindennel a múltunkból, úgy tűnik, kezdeni se nagyon lehet vele semmit. Mert úgy múlik el a NOSZF – fiatalabbak kedvéért: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom – november 7-ei centenáriuma, hogy lényegében nem beszélünk róla. Tabu. Nem idézzük meg, hogy annak a száz évvel ezelőtti napnak a következtében mi minden történt például Szolnokon. Pedig a mi városunk is hemzseg a nyomaitól és következményeitől. És még akkor se beszélünk róla, ha sejtjük: a múlt könnyen ismétli önmagát.

(Az illusztrációk Nagy Zsolt fotói.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Eszement ötlet: Állomásálom

Talán kicsit sokat foglalkozom a szolnoki Vasútállomással, aminek csak részben magyarázata, hogy napi ismerősöm. Sokkal inkább azért teszem, mert a város egyik legfontosabb, ám méltatlanul magára hagyott épületének gondolom. Amiről néha álmodok is.

Innen menni kell?

"Itt minden úgy szar, ahogy van. Innen el kell menni. - Tessék, semmi akadálya." Nagyjából így zajlott egy rövid párbeszéd a Budapest-Szolnok IC egyik első osztályú kupéjában. És persze, nem itt ért véget. Ahogy az én gondolatfüzérem sem.

Sóház úti show

Vagy nyertek a szocik, vagy mégis nekik lett igazuk. Avagy: az erősebb eb kívánsága érvényesült, netán egy mechanikus szerkezet hibamentes működtetése is komoly kihívást jelent Szolnokon. A Sóház úti show kapcsán keresem a lehetséges válaszokat.

Szolnok a világhír küszöbén

Nemcsak különleges világrekord beállítására készül immár hónapok óta Szolnok, de úgy tűnik, az úgynevezett Millenniumi problémaként emlegetett hét matematikai feladványt is miattunk kell egy újabbal kiegészíteni. Mindezek következtében a leghíresebb turisztikai célpontokat utasíthatjuk magunk mögé.