2025.08.27. (szerda)

Ebből lett Szolnok

Ebből lett Szolnok

Dátum:

Három különböző felekezet temploma. A Scheftsik-malom. Fahíd a Tiszán. Gabonát szállító bőgős hajók a parton. Erdélyből leúsztatott fa a folyó mindkét oldalán. Az előző századfordulón oly sokszor megörökített szolnoki nagy Tisza-kanyar egy 1905-ben feladott képeslapon.

Három különböző felekezet temploma. A Scheftsik-malom. Fahíd a Tiszán. Gabonát szállító bőgős hajók a parton. Erdélyből leúsztatott fa a folyó mindkét oldalán. Az előző századfordulón oly sokszor megörökített szolnoki nagy Tisza-kanyar egy 1905-ben feladott képeslapon.

A mai RepTár és a Dohányfermentáló környékén, a Tisza jobb partjáról, egészen az ártérből készült az ehhez a képeslaphoz felhasznált fotó. Az elmúlt tíz évben legalább két, nagyon hasonló beállítású fotót használó képeslapot mutattam már be itt, a blogSzolnok Album rovatában. Azokról egyértelműen tudható volt, hogy Szigeti Henrik képeit használták, ebben az esetben ez nem mondható ki. Sőt, a magam részéről azt gondolom, valaki más készítette, egészen más kivágásban ezt a fotót. Amit leginkább azért szeretek elővenni, mert számomra nagyon szépen illusztrálja, hogy milyen is volt Szolnok az előző századforduló környékén, abban az időszakban, amit talán joggal nevezhetünk a város aranykorának, és a mai Szolnok ősének.

Például a Tisza-parton sorakozó, egymástól tényleg csak pár háznyira álló, méretükben és különlegességükben egymáshoz illő templomokkal. A kép készítőjéhez legközelebb eső Belvárosi Nagytemplommal, az ezen a fotón kicsit homályba vesző, középső Zsinagógával és a legtávolabbi Református Templommal. A három nagy felekezet háza, amelyek 1899-re elkészültek a folyó közelében, és amelyek számomra a befogadó és elfogadó Szolnokot szimbolizálják. A várost, amely szerintem akkor és azóta is egy kicsit az Egyesült Államokra hasonlít, csak nem a népek, hanem a környéken élők olvasztótégelye. Ami egyébként mindig kellett ahhoz, hogy Szolnok fejlődni tudjon. Különösen a megyeszékhellyé válás után, amikor egy falusias, elmaradott alföldi városkából, a többi megyeközponthoz mérhető – meg merem kockáztatni -, európai város lett.

Amihez nagyon kellett a Tisza. És nemcsak az e kép készítésekor még fából ácsolt átkelő miatt, hanem a folyó nyújtotta gazdasági lehetőségek okán is. Ne felejtsük el, hogy a vasút megjelenéséig, az év nagy részében vízen lehetett a legnagyobb távolságra és a legbiztonságosabban szállítani. Szolnokra pedig egész távoli vidékekről így érkezett a só, a fa, a gabona, azaz mindaz, ami az ország belsejében hiányzott, és amit innen tovább lehetett vinni. Nem véletlenül vezetett pont Szolnokra az ország első, komolyan vehető vasútvonala. Miként az sem volt véletlen, hogy a sínpárok először éppen ennek a folyókanyarnak a közelében értek véget.

Amikor ez a fotó készült, már majdnem egy fél évszázada máshol volt a szolnoki vasútállomás. Viszont a réginek a helyén működött a teherpályaudvar, így biztosak lehetünk abban, hogy az ezen a képen még a folyóban úszó hatalmas szálfák így, vagy feldolgozva vonaton folytatták az útjukat. Miként annak a gabonának is a jelentős része, ami a Tisza, város felőli partján kikötött bőgős hajókon érkezett Szolnokra. Munkát adva azoknak a szolnokiaknak, akik a hajókat működtették, akik a ki- és átrakodásnál segédkeztek, vagy éppen a város malmaiban dolgoztak, hogy aztán a helyben hozzáadott értékkel gyarapodva menjen tovább az áru.

A távolban, a mai Verseghy park helyén feltűnik egy hatalmas épület, két templomtorony méretű kéménnyel. A Scheftsik-malom, amely az előző század első évtizedéig működött ott, hogy a déli ipartelepen lévő Hungária gőzmalomhoz hasonlóan, kiváló minőségű lisztet termeljen. A szerencsének meg talán a józanésznek köszönhetően az első világháború után már nem állt, amire azért nem árt emlékeznünk. Főleg a névadó, tulajdonos család miatt, akik sok Szolnokra betelepülőhöz hasonlóan komoly befektetésekkel vállaltak részt a város felvirágoztatásából. Többségükre ma már nem is emlékszünk, vagy ha igen, nem nagyon van hol fejet hajtani előttük. Pedig abban a korban éltek, amikor a város tehetős befektetői még vállalták a nevüket.

Erdélyből úsztatott fa a kép előterében és a túlparton. Bőgőshajók, amelyek ott sorakoznak végig a folyó, város felőli partján. A három nagy felekezet templomai. A Scheftsik-malom. És az 1909-ben a jég által elsodort fahíd, amely Szolnokot oly fontossá tette az utazók és a kereskedők számára. Ez az 1899 és 1904 között készült fotó azt az időszakot őrzi, ami Szolnokot valóban felrakta az ország, nemcsak papíron értelmezhető térképére. Azt a kort, ami megteremtette Szolnok ma még kézzelfogható, épített emlékeit.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Éberség! De ki cenzúrázott?

Mindössze hét év telte el ennek a szolnoki ötképes anziksznak az első megjelenése és cenzúrázott változatának a postára adása között. Igaz, ennyi idő alatt nemcsak a Magyar Posta nevéből került ki a "királyi" szó, de a rendszer is négyszer változott. A papír minősége pedig romlott.

Tömeg a városháza sarkánál

A második világháború második hónapjának végén sértődött hangú anziksz ment Szolnokról Tiszaújlakra. Érdektelen lehetett, hogy egy legalább tíz éves fotót tartalmazó képeslapon kérte számon Józsefet Mariska. A Sebők divatáru ugyanis a húszas évek végén tűnt el városháza alól.

Száz éve a főtér

Ezt a Gerő Ignácz kiadásában megjelent szolnoki képeslapot 1917. október 31-én adta postára szerintem egy szabadságos katona. A kép a feladás előtti tíz évben készülhetett, tehát mondhatjuk, hogy ilyen volt Szolnok főtere egy évszázaddal ezelőtt.

110 éve az épülő Szolnok

Egy szerető fiú édesanyjának küldött üdvözletén Szolnok 110 évvel ezelőtti fejlődésének lenyomata is ránk maradt. Merthogy ezen az 1913-ban postára adott képeslapon már nemcsak az Ehrlich-féle ház áll, és talán éppen készül a Kádár cukrászda emelete, de a Szolnoki Cukornyárnak is nyoma van.