(VAKÁCIÓ) Eddig, ha megkérdezték volna tőlem, hogy hol van Szolnokon a Deák Ferenc utca, minden további nélkül keresni kezdem a "haza bölcséről" elnevezett közterünket. Ma már tudom, hogy Kaposvár, Győr, Békéscsaba és Szekszárd mellett Szolnok is egy olyan megyeszékhely, ahol nincs ilyen utca.
Egy meglehetősen rossz állapotú, 1965-ben kiadott Szolnok térkép akadt a kezembe, és nem tudom megállni, hogy a koromból adódó megdöbbentő "felfedezéseimet" ne osszam meg. Igazi időutazás a még átépítés előtt álló, de már feltörekvő városban.
Az Ady Endre úton éppen fél évtizede üresen álló egykori főiskolai tömböt, ha építészetileg nem is tekintjük különlegesnek, azért létrejöttének körülményei és a benne közel harmincöt évig működő intézmények sorsa számtalan érdekes adalékkal szolgál Szolnok történetéhez.
A Jubileum téren álló, hivatalosan VOKE Csomóponti Művelődési Központnak nevezett kétemeletes épületről eddig azt gondoltam, hogy a vasútállomással egyszerre, azaz Szolnok alapításának 900. évfordulóján adták át. Ám kiderült: csak két évvel később nyitotta meg kapuit.
Akár a legek közterülete is lehetne a Magyar utca Szolnokon, hiszen azon kevesek egyike, amelyik legrégebben és szinte folyamatosan viseli ugyanazt a nevet. De leg lehetne azért is, mert a mellékutcák közül talán ennek örökítették meg a legtöbb fényképen az egyik végét.