2025.10.14. (kedd)

Évtized röviden

Évtized röviden

Dátum:

A kötelező olvasmányokkal küzdők kedvenc könyve volt egykor a 77 híres dráma, a 44 híres eposz és a hasonló zanzák. Nem kellett végigbogarászni több száz oldalt egyetlen sztoriért, mert ugyanekkora terjedelmen több tucat történetet is megismerhettünk. Az Acél-sodrony is ilyen.

11-acelsodrony_400Bevallom: szeretnék úgy írni és történetet mesélni, ahogy Aczél Endre tud. Iszonyatos háttérismeret, tudás, műveltség van minden leírt sora mögött. Aczél az egyik utolsó, klasszikus újságíró, aki nem a felszínen próbál szörfölni, nem a könnyebb megoldásokat választja, hanem utánanéz, gondolkodik, elemez, és csak ezek után beszél és ír. Emlékei alapján már írta a hatvanas és a hetvenes évekről, gyanítom, hogy a következő három évben megjelenik még három évtized története, de hogy napjainkról ki fog így mesélni, nem tudom.

A hetvenes évek nekem félig vagy egészen történelem. Leginkább a nagy eseményekről őrzök személyes emlékeket, ezen kívül pedig azokról tudok, amelyek a későbbi történések kapcsán valamiért előkerültek. A hétköznapi hetvenes évekről, a mindennapokat befolyásoló fontos vagy kevésbé fontos eseményeket, személyeket, történeteket nem ismerem. És bizony se időm, se hangulatom nem lenne ahhoz, hogy mindezek megismeréséért könyvtárakat járjak, internetet bogarásszak és több ezer oldalt próbáljak elolvasni és feldolgozni.

A könnyebb megoldást választottam azzal, hogy esténként Aczél Endre Acél-sodrony című sorozatának, a hetvenes éveket bemutató, vaskos kötetét olvasom. És nagyon jól szórakozom.

Aczél rövid írásaiban megelevenednek a hetvenes évek. Hol a Központi Bizottságon belül folyó hatalmi harcokról ír, hol az Etióp császár megbuktatásáról, hol a hazai lakáshelyzet alakulásáról vagy éppen az autósorszámokról. Nála a sport egykori hírességei éppúgy közeli ismerősökként jelennek meg, mint a világpolitika legnagyobb alakítói, vagy a hazai kultúra lassan elfelejtett egykori sztárjai. Nem mondom, vannak nevek, akik nekem ma már semmit sem mondanak, ahogy vannak olyan történetek is a könyvben, amelyeket még érdekes mellékszálnak se neveznék. Viszont úgy vannak előadva, hogy nem lehet kihagyni őket. És ahogy haladok előre a könyvben, úgy érzem magam egy kor megértőjének.

Innen Szolnokról szemlélve is. Mert az Aczél Endre által megírt hetvenes évekbeli történetek sok szolnoki történésre is magyarázatul szolgálnak. Miért is lendültek fel a hetvenes években a környék szövetkezetei? Mi volt a jelentősége a hetvenes évek második felében a Szigligeti Színháznak? Miért indult el a Széchenyi lakótelep fejlesztése azokban az években? Csak azt sajnálom, hogy Aczél történeteihez senki nincs, aki a szolnoki vonatkozásokat pontosan hozzáfűzze. Pedig azokban a hetvenes években nemcsak a világban és Magyarországon, de itt Szolnokon is sok minden történt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kismesterek nagy képei

Van még szabad falfelület a városban, megörökítendő szolnoki épület is bőven akad, miként portréból is lehetne továbbiakat festeni. Azt hiszem, nemcsak nekem jut ez eszembe a Magiszter iskola diákjai és tanárai által, a Tisza-parti sétány mellvédjének folyó felőli oldalára festett képei láttán.

Jó este

Nem a legendás film és nem is a korábbi bemutatók replikája, hanem egy új, valóban ma is értelmezhető előadás a Szigligeti idei első premierje, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, amit úgy visz a hátán a főszereplő, Dósa Mátyás, hogy közben mindenki más is a maximumot hozhatja ki a szerepéből.

Lengyel-magyar párhuzam?

Készülhet még valaha olyan amerikai-magyar koprodukciós film, amiben mondjuk, egy Magyarországról elhurcolt, haláltábort megjárt, majd a háború utáni alföldi pogromok után végleg elmenekülő túlélő unokái minden borzalom ellenére itt keresik és akarják megérteni a gyökereiket?

Jövőre, velük, ugyanitt!

Nagyjából kétezer ember vastapssal követelte a ráadást január 6-án este a Tiszaligeti Sportcsarnokban. És akkor Masahiro mester intésére ismét zengett a Carmina Burana legismertebb részlete, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai pedig megelevenítették a zenét.