Ezer koronás bélyeget kellett ragasztania 1925-ben erre a szolnoki képeslapra egy bizonyos Ferinek, hogy megüzenhesse a Kispesten talán reá váró Ilonkának, hogy csak egy nap késéssel utazik haza. És kit érdekelt, hogy ez a fontos üzenet egy nagyjából tízéves szolnoki anzikszon kelt útra.
El nem tudom képzelni, hogy Varga József szolnoki könyv- és papírárukereskedő hány ezer koronát kérhetett ezért a Szapáry utcát ábrázoló festett képeslapért, ha annak postázása 1925. május 2-án ezer koronába került. A későbbi arányok alapján 2-3 ezerre tippelném az eredetileg – szerintem – valamikor az első világháborúban vagy előtte készült, a Nemzeti szálló reklámozását is szolgáló lap árát öt évvel Trianon után. És nagyjából másfél évvel a pengő bevezetése előtt, amiről akkor persze még nem lehetett sejteni, hogy az elő világháború és a trianoni döntés után elinflálódó koronát meghaladó hiperinflációt követően fejezi be pályafutását. A magam részéről bízom benne, hogy az ezt a képeslapot Szolnokról Kispestre küldő, és a lap hátuljára írt szövege alapján nagyon elfoglalt Feri, illetve a címzett Hegedűs Ilonka „nagyságos úrleány” is megélte nemcsak a pengő be-, de kivezetését is, hiszen akkor volt szerencséjük a 20. század mind a két világégését túlélni.
E képeslap hátulján szerepel ugyan egy „Törv. védve 1917/21” felirat, de nem emiatt gondolom, hogy az anziksszá lett felvétel még az első világháború vége előtt készült. Sokkal inkább a stílus, a beállítás, az utólagos festés és a színek mondatják velem, hogy hasonló képeslapok jóval 1925 előtt készültek Szolnokról. Sőt, több mint félezer régi szolnoki kép bemutatása után azt mondanám, hogy ehhez hasonló képeslapok inkább 1907 és 1914 között jelentek meg a városról. És úgy tűnik, a háború, a forradalmak és a gazdaságilag megroppant, hirtelen önállóvá lett Magyar Királyságban jó ideig forgalomban is maradtak. Még szerencse, hogy a Szapáry úton 1895 óta álló Nemzeti szállót épp úgy érdemes volt ilyen módon hirdetni a 20. század első évtizedében, mint akár 15-20 évvel később.
Azt sem tudom, hogy a Nemzeti szálló kávéházának hatalmas, a Szapáry utcára nyíló portáljai fölül mikor szerelhették le azt a méretes napernyőt, amit e kép fotósa még megörökíthetett.
Szükség lehetett rá, hiszen bő száz vagy százhúsz évvel ezelőtt még nem árnyékolták be az utcát óriási fák, és a túloldalán sem álltak olyan házak, amely felfoghatták a délelőtti napsugarakat. Arra is kíváncsi lennék, hogy meddig volt korlát a Szapáry út járdáján a kávéház és a főbejáraton túli étterem terasza körül, azaz mikor számolták fel Szolnoknak ezt a két, jelentős vendéglátóipari intézményét először. Mert az biztos, hogy amikor Feri a szolnoki Grand hotel képével üzent, még ugyanúgy működtek ezek a helyek, mint 1895-ben vagy 1915-ben.
És egy darabig a szolnoki korzó képe se nagyon változott, hiszen az ezen a képeslapon megörökített házsor 1911-től a harmincas évek elejéig ugyanilyen képet mutatott.
A legtávolabb lévő emeletes bérház, az Ehrilch-féle ház 1911-ben kapta meg az építési engedélyét, és minden bizonnyal még abban az évben tető alá hozta Sipos István. Miként a magam részéről abban is biztos vagyok, hogy ha nem jön közbe a háború, akkor néhány év alatt, egészen az 1899-ben átadott zsinagógáig terjedő oldal beépül hasonló méretű házakkal. De hát a történelem a „ha” szót nem ismeri, maximum azon gondolkodhatunk el, hogy „ha” már közbejött a háború, akkor az elmúlt száz évben miért nem volt egyetlen olyan városvezető Szolnokon, aki ránézve néhány régi képre elgondolkodik azon, miként is kellene folytatni a Szapáry út beépítését. Ám ez a vonat pontosan úgy elment, mint az, amelyik Feri anzikszát 1925. május 2-án Kispest irányába röpítette.
