A mai napig Szolnok egyik legvitatottabb szobra a Tiszaliget bejáratánál álló Fáklyavivő. Többször felvetődött már áthelyezésének az ötlete, de szerintem ez csak akkor fog megtörténni, ha a láthatóan egyre rosszabb állapotban lévő alkotás veszélyessé válik.
Gyerekként Szolnok egyik jelképének gondoltam ezt a szobrot. Pontos címét csak évtizedekkel később tudtam meg, felállításának dátumára pedig csak most kerestem rá. A hatalmas, egyik kezében fáklyával rohanó alakot ugyanis mi csak fagyis emberként, vagy fagyis szoborként emlegettük. A róla szóló viccet pedig csak a nyolcvanas években hallottam: „Miért van fal a Keletre néző szobor mögött? Hogy ne lássa, mi van Nyugaton.”
Azt is be kell vallanom, egy ideig azt gondoltam, a Képes Történelem című könyvsorozat „Míg megvalósul gyönyörű képességünk, a rend” – elképesztően idióta – című kötetének elején látható szoborról, hogy az a mi fagyis emberünk. Aztán persze rájöttem, hogy a testtartásában, és hatalmas lépésében is hasonló, egykor a fővárosi Felvonulási téren álló Tanácsköztársasági szoborral tévesztettem össze. Akinek a kezében nem fáklya, hanem egy zászló volt.
A Szoborlap.hu révén ma már tudom, hogy a szolnoki Fáklyavivő Szabó László alkotása, a mögötte lévő cápauszony – valójában egy stilizált zászló – pedig Barna Gábor munkája. A szobrot 1970-ben, Magyarország felszabadulásának negyedszázados évfordulóján avatták fel. Gondolom, ezért is él sokakban felszabadulási emlékműként az alkotás, holott emlékeim szerint, 1989-ig nem ennek a szobornak a talapzatánál rendezték az április 4-ei városi ünnepségeket.
A szobor alkotója az Egerben született, de 1959-től haláláig a szolnoki Művésztelepen élő Szabó László (1927-2002), akinek emlékét a Damjanich János Múzeum első emeleti folyosóján tábla is őrzi. Szabó Lászlónak nem ez az egyetlen Szolnokon felállított szobra, hiszen a 2008-ban a Fáklyavivő közelébe áthelyezett Olajbányászok (1986) ugyancsak az ő alkotása, illetve a Tószegi úti víztorony tövében lévő Famunkás emlékmű és a Baross úti Solymos Ignác szobor is. Valahol állt 1967-től egy vörös márvány Lenin mellszobra is, de erről több információnk nincs. Szabó László elismertségét mutatja, hogy számtalan önálló kiállítása volt a hatvanas-hetvenes években Szolnokon, és nemcsak a múzeumban, de a Volán, a Cukorgyár és a Papírgyár kultúrtermeiben is. Munkásságát 1971-ben a Szolnok Megyei Tanács művészeti díjával ismerték el.
Fáklyavivő címmel azonban nemcsak Szolnok büszkélkedhet köztéri műalkotással. A miénknél egy évvel korábban – a város felszabadulásának évfordulóján – avatták fel a hasonló című nagykőrösi szobrot, ami Somogyi Árpád alkotása. És, amit néhány évvel ezelőtt eredeti helyéről a város egy másik pontjára helyeztek át. Ennél talán sokkal érdekesebb – és értékesebb is – a Hollóházi Porcelángyár egykori szolgálati lakásainak falára felkerült, 10 négyzetméteres Fáklyavivő című porcelánkép. Ami Szász Endre alkotása. Aki már bő negyedszázada is tudott olvasni, abban talán fel sem merül kérdésként, hogy miért volt ilyen népszerű a Fáklyavivő cím. Elég csak felidézni a Fáklya mozikat, vagy éppen a Fáklya című havilapot.
Mindezektől függetlenül az idén 42 éves „fagyis ember” szerintem Szolnok elválaszthatatlan része. És ha már kezdeni akarunk vele valamit, akkor építsük fel köré a szolnoki szoborparkot.
